Korábbi sajtóhírekkel szemben nem sülyedt el, de súlyosan megsérülhetett a Moszkva nevű orosz hadihajó, amelyikkel kapcsolatban az ukránok azt állítják, hogy az ő rakétájuk találata miatt gyulladt ki. A hadihajó, egy szovjetkori rakétacirkáló, még mindig a felszínen van, és az Egyesült Államok azt feltételezi, hogy a cirkáló Szevasztopol felé tart – mondta a magas rangú amerikai tisztviselő a Reuters hírügynökségnek. 

Oroszország csütörtök hajnalban közölte, hogy evakuálták Moszkva hadihajó legénységét, miután a fedélzetén lőszerrobbanás történt. A hírügynökségnek nyilatkozó amerikai védelmi tisztviselő azt mondta, hogy a sértett hajón még mindig próbálják eloltani a tüzet.

Ezzel szemben az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a fekete-tengeri flotta zászlóshajóján keletkezett tüzet megfékezték, de a hajó súlyosan megsérült. Nem ismerték el, hogy a hajót, amelyen több mint 500 tengerész tartózkodott, megtámadták, és közölte, hogy a tűz okát vizsgálják.  A Mirro beszámolója szerint a fedélzeten tartózkodó 300 orosz tengerész meghalhatott.

Ukrajna déli katonai parancsnoksága közölte, hogy egy ukrán gyártmányú Neptun nevű hajóelhárító rakétával találták el a hadihajót, és az süllyedni kezdett. A Reuters nem tudta ellenőrizni a hajóval kapcsolatos különféle állítások egyikét sem. 

Az Egyesült Államok is azt közölte, hogy nem rendelkezik elegendő információval annak megállapításához, hogy a hajót eltalálták-e rakéták, vagy az orosz verzíó az igaz. "Jelenleg nincs lehetőségünk, hogy ezt függetlenül ellenőrizzük, de kétségtelenül, hogy ez nagy csapás Oroszország számára" - mondta Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó.

A Moszkva elvesztése vagy ellehetetlenítése újabb csapást jelentene Oroszország akadozó hadjáratára – az ukrajnai háború 50. napján –, amikor új támadásra készül a kelet-donbászi régióban, amely valószínűleg meghatározza a konfliktus kimenetelét. 

Orosz hírügynökségek szerint az 1983-ban hadrendbe helyezett Moszkva 16 Vulkan hajó elleni cirkálórakétával volt felfegyverkezve, legalább 700 km-es (440 mérföldes) hatótávolsággal. Kijev szerint ez a hajó volt a háború egyik mérföldkőnek számító korai eszmecseréjének szereplője, amikor az ukrán határőrök a Fekete-tenger egy kis kiszögellésében, a Kígyó-szigeten azt mondták a magukat megadásra szólító hajón lévőknek, hogy " Orosz hadihajó, menj a pokolba !" (egy kicsit világisabban fogalmaztak - a szerk.)