Történelmi győzelmet arathat a szakszervezeti mozgalom az Egyesült Államokban, miután úgy tűnik, sikerülhet megalapítani az első szakszervezetet az ország második legnagyobb munkáltatójánál, az Amazonnál – írja a Reuters.

Fotó: STEFAN SAUER / AFP

Az e-kereskedő két raktárában tartottak szavazást a szervezetek megalakulásáról, és 

az eddigi adatok szerint New Yorkban 57 százalék a szakszervezet mellett döntött, ugyanakkor Alabamában 53 százalék a cég álláspontja mellett tette le a voksát. 

Ott is van azonban 416 vitatott szavazat, ami átbillentheti az eredményt. A tavalyi, kétharmados vereséghez képest azonban ez is a szakszervezetek iránti igény növekedését jelenti.

A megalapítása óta a szakszervezeteket gondosan távol tartó vállalat most is keményen kampányolt ezek megjelenése ellen, sőt a béreket is elkezdte emelni. New Yorkban azonban ez sem volt elég, köszönhetően a dolgozói érdekérvényesítés amerikai reneszánszának, melynek keretében például a Starbucksnál kilenc üzletben is a szakszervezet győzött hasonló szavazáson, és a cég további 150 helyszínén várható voksolás.