Közélet

Elismerték az oroszok az újabb súlyos vereséget

Az orosz csapatok a bekerítés veszélye miatt vonultak ki a kelet-ukrajnai Liman városból. A beszámolók szerint az oroszok elmenekültek a városból - már aki tudott. Az ukrán katonák pedig újabb fontos hídfőállást vehettek be.

A RIA hírügynökség által idézett orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az orosz csapatok a bekerítés veszélye miatt vonultak ki a kelet-ukrajnai Liman városból.

Ukrajna
Fotó: Anatolii Stepanov/AFP

Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, az amerikai hadsereg korábbi európai parancsnoka kijelentette, hogy az orosz vereség Liman, miután Vlagyimir Putyin pénteken nagy felhajtással aláírta a négy ukrán régió, köztük Donyeck elcsatolására vonatkozó rendeletet, „jelentős politikai és katonai megaláztatás" az orosz vezető számára. 

Az ukrán erők a ma reggeli hírek után nem meglpő módon végül behatoltak Limanba. Az orosz védelmi minisztérium pedig közölte, hogy visszavonta csapatait. Az orosz honvédelmi minisztérium közölte, hogy a bekerítés veszélye miatt a szövetséges erők elhagyták a várost és előnyösebb vonalakba vonultak vissza.

A város elfoglalása, amelyet Oroszország logisztikai és szállítási csomópontként használt az észak-donyecki régióban folytatott tevékenységeihez, újabb jelentős visszalépést jelenthet a Kreml azon tervében, hogy elfoglalja a teljes donbászi ipari régiót.

Mai hír, hogy az ukránok további 530 millió dolláros támogatást kapnak a Világbanktól, így a bank által nyújtott segélyek összege 13 milliárd dollárra emelkedik, miközben Oroszország továbbra is folytatja az ország lerohanását.

Ugyancsak ma közölte a francia sajtó, hogy Franciaország az eddigi 18 darab önjáró tarackon túl további példányokat szállíthat Ukrajnának.

Ramzan Kadirov, az orosz csecsenföldi régió vezetője azt mondta, Moszkvának meg kellene fontolnia egy kiserejű nukleáris fegyver alkalmazását Ukrajnában, miután a csatatéren elszenvedett újabb vereséget. Kadirov a Telegramon a kelet-ukrajnai Liman fellegvárának Oroszország általi elvesztésével foglalkozó üzenetében azt írta, hogy személyes véleménye szerint drasztikusabb intézkedéseket kellene hozni, a hadiállapot kihirdetésétől egészen az alacsonyabb hatókörű nukleáris fegyverek alkalmazásáig.

Kadirov egy nappal azután beszélt, hogy Vlagyimir Putyin elnök bejelentette négy ukrán régió – köztük Donyeck, ahol Liman is található – annektálását, és Oroszország nukleáris ernyője alá helyezte őket, mondván, hogy Moszkva minden erejével megvédi az általa elfoglalt területeket.

Az ukrán hírszerző szolgálat, az SBU ugyancsak ma brutális videót és durva fényképeket tett közzé a Twitteren a golyókkal teli és égő autókról, amelyekbe beszorultak vagy lelőttek az út szélén.

A NATO szerint Oroszország átlépett egy határt a megszállt területek elcsatolásával

A G7 csoport továbbra is támogatja Ukrajnát, hogy megvédje magát Oroszországgal szemben, amely a NATO szerint csak tovább szítja a feszültséget.

 

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek