Orbán Viktor miniszterelnök az idén negyedik alkalommal tart évindító, évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol az újságírók rendszerint 3 órán keresztül szokták faggatni aktuális politikai és gazdasági kérdésekben. A mostani eseményt a korábbiaknál nehezebb gazdasági és külpolitikai környezetben rendezték meg, az elmúlt egy évben tört ki az orosz–ukrán háború, robbantak fel az energiaárak és köszöntött be az miközben egy teljesen új világpolitikai rendszer van kialakulóban, szóval a kormányfőnek volt miről beszélnie.

KOVÁCS Zoltán; ORBÁN Viktor; GULYÁS Gergely
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

Ma délután kormányülés lesz, erről tájékoztatják a közvéleményt – kezdte a kormányinfót Orbán Viktor miniszterelnök. 

Ez volt Magyarország legnehezebb éve

A kormányfő szerint

a rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve

Hozzátette, hogy rendkívüli teljesítményt nyújtott hazánk, egyrészt a választási eredményt emelte ki, ahol 3 milliárd forint állt szembe 3 millió szavazóval.

Kormányváltást akartak Magyarországon Brüsszelben

A miniszterelnök szerint már 2021-ben meg tudtak volna állapodni, de azért nem történt meg, mert kormányváltást akartak Magyarországon. Szerinte Lengyelországban is ugyanez látszódik.

Ennek a háborúnak csak vesztesei vannak

A miniszterelnök szerint Európa szügyig van a háborúban, reméli, hogy nem kerül bele nyakig. Magyarország álláspontja viszont kimaradni a háborúból,  ugyanakkor kötelessége volt hazánknak, hogy segítse az ukrán menekülteket. 

A migrációval szemben álltuk a sarat

A kormányfő szerint Magyarországot két irányból éri a migráció, szerinte nincs még egy állam, talán csak Románia, amelyet egyidejűleg ilyen nyomás érné. A miniszterelnök szerint fantasztikus teljesítményt nyújtanak a katonák.

Magyarország képes volt finanszírozni a megemelkedett energiaárakat

Tavaly 7 milliárd euró volt az energiaszámla, ez az idén 10 milliárddal több. Hangsúlyozta, hogy ezt úgy teremtették elő, hogy a rezsivédelmi rendszert meg tudtuk őrizni. A kormányfő szerint 180 ezer forint támogatást ad a kormány a költségvetésből minden háztartásnak, szerinte ekkora dotációt Európában más ország nem tud biztosítani.

A munkaalapú gazdaságot meg tudtuk őrizni

A miniszterelnök szerint soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint most, 30 éves csúcson van foglalkoztatottság. Ráadásul választási év volt, de sikerült csökkenteni a hiányt, miközben bevezették a 25 év alattiak szja-kedvezményét, visszakapták a nyugdíjasok a 13. havi ellátmányt.

Sikerült legyőzni a hungarofóbiát

 A kormányfő szerint sikerült legyőzni a hungarofóbiát, ami szintén komoly teljesítmény.

Elkerülhetjük a recessziót

A miniszterelnök szerint a legfontosabb cél jövőre, hogy elkerüljük a recessziót

Ráadásul új intézkedéseket is hoznak, így jövőre a 30 év alatti gyermeket vállaló nőkre kiterjesztik az adómentességet.

Fel kellene számolni az Európai Parlamentet

A magyarok azt szeretnék, hogy felszámolják az Európai Parlamentet, mondta a miniszterelnök, aki visszatérne az eredeti koncepcióhoz, amikor a nemzeti parlamentekből küldték a képviselőket. „A mocsarat le kell csapolni” – ismételte meg korábbi mondatát.

Három dolgot tehet a magyar kormány a migráció ellen

A kerítés nem tökéletes – mondta a migrációt firtató újságírói kérdésre. Szerinte 2015-höz képest a különbség nyilvánvaló. Az, hogy a kerítés nem zár légmentesen, nem teszi okafogyottá azt. Hangsúlyozta, három dolgot tud tenni a kormány, egyrészt felállították a határőrséget, a másrészt ünnepeljük Horvátország schengeni tagságát, harmadrészt pedig megegyeztek az osztrákokkal, illetve a szerbekkel, és létrehoztak egy határvédelmi szövetséget, hogy lejjebb tolják a Balkánon a védekezést.

A mocsarat le kell csapolni

Nem lenne méltányos azt mondani, hogy a törvénytelenül elfogadott pénzek gyakorlata kizárólag a politikai spektrum baloldalán jellemző, mondta az európai korrupciós esetről. Hozzátette, hogy egyelőre nem helyes arról beszélni, hogy az Európai Bizottságig érnék a szálak. Szerinte Magyarországot csak azért támadják, mert a saját útját járja.

Jogászok vizsgálják meg, hogy a főváros megszegte-e a kormánnyal kötött megállapodását

A Lánchíd igazi hungarikum, mondta a felújításról a kormányfő, miután sem gyalog, sem autóval nem lehet átmenni rajta. A jogászok majd vizsgálják hogy a főváros és a kormány megállapodását megszegte-e Budapest.

A független Ukrajna Magyarország érdeke

Független, szuverén Ukrajna Magyarország érdeke is, ugyanakkor a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal is fenn kell tartani. A csomagokkal kapcsolatban hazánk korábban is más elvi állásponton volt. A csehek döntöttek úgy, hogy egy napra tettek minden döntést, ehhez alkalmazkodnunk kellett. Ezt rossz megoldásnak tartjuk, mondta az ukrán hitelről, szerinte ezt kétoldalú megállapodásokban kellene rögzíteni. Az a megoldási javaslat született, ahogy a Covid alatt, hogy közösen vegyük fel a kölcsönt, és azt adják át az ukránoknak. Magyarország nem akar adósságközösséget vállalni azokkal az államokkal, ahol sokkal magasabb az adósságráta. Végül nem a magyar megoldási javaslat mellett döntöttek, 

A legvégső esetben szabad egyedüliként európai döntéseket megakadályozni 

– mondta a vétókról, szerinte az ukránok sosem fogják ezt a hitelt visszafizetni, ráadásul 2024-ben újra előkerül a kérdés, olyan utcán indultunk el, amiből nagyon nehéz lesz visszafordulni, mondta.

A lengyelek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül

Van lengyel–magyar sorsközösség, szerinte a második világháborúban is a lengyelek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül. A háború kérdésében teljesen mást gondolnak, bár megjegyezte, a legfontosabb stratégiai kérdésben egyetértenek, így például Oroszország nem jelenthet veszélyt Európára, ahogy szükség van független Ukrajnára. Viszont mi nem gondoljuk azt, hogy az ukránok a magyarok szabadságáért harcolnának, ők a saját hazájukért harcolnak. Magyarország védelmét a magyarok és a biztosítja, szögezte le, hozzátéve, hogy a geográfia sok mindent megmagyaráz.

Nix ugribugri

A mostani szerkezet fenntartható, mondta a rezsicsökkentést firtató újságírói kérdésre. Nix ugribugri, tette hozzá, korábban belőttek egy árat, ezt tartották 8 vagy 9 éven keresztül. Szerinte ez sokkal jobb, mint a piachoz alkalmazkodó mozgó rendszer, ezt a jövőben is fenntartaná a kormány.

Nyílt törvénysértésre biztat az MTA?

Nem minősítem az álláspontjukat, de olyan még nem láttam, hogy az akadémia nyílt törvénysértésre biztatná a kormányt, válaszolta arra a kérdésre, hogy az MTA állásfoglalásban kérte a kirúgott pedagógusok visszahelyezését. A kormányfő azt kéri, hogy a tanárok tartsák be a törvényeket, az állami vezetők nem tehetnek mást, hogy az ilyenkor szokásos szabályokat betartatják. Ugyanakkor abban a pedagógusok oldalán áll, hogy a bérüket emeljék, emlékeztetett arra is, hogy először 2013-ban az ő fizetésüket növelte a kormány. 

Ez nem volt jó megállapodás, elfogadhatatlan kezdő bérrel indulnak a pedagógusok

– mondta, hozzátéve, hogy 10 százalékos emelést biztosan kapnak jövőre, de ha az unióval sikerül megállapodni, akkor nagyobbat. Ugyanakkor jelezte, hogy uniós megállapodás nélkül is emelik a béreket, csak lassabban, nem három, hanem hat év alatt.

Az a jegybank felelőssége

Nem magyar jelenség, a háború és arra adott szankciók egész Európát tolják a irányába – mondta arra a kérdésre, hogy Matolcsy György szerint válságközeli állapotban van a gazdaság. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ebből a recessziós hullámból Magyarország szeretne kimaradni. Természetesen kapcsolatban vagyunk egymással, megértem az elnök urat, nagyon régen volt ilyen nehéz helyzetben az MNB, 

az infláció a jegybank felelőssége

– mondta elég határozottan, hozzátéve, hogy a jegybank a vállalatok részéről is komoly nyomás alatt van a magas kamatok miatt.

Magyarország kimaradt a háborúból

Az EU-ban 27-en vagyunk, ha egyedül lennénk, már békéről tárgyalnánk, de nem egyedül vagyunk, mondta a miniszterelnök, aki szerint ha az oroszokat megkérdeznék, akkor ők azt mondanák, hogy Magyarország kívül maradt. A sorrend a következő: először tűzszünet, legyenek tárgyalófelek, hogy megnézzük, kinek mik a pozíciói, mondta, hozzátéve, hogy a tárgyalások során lehet csak arról beszélni, hogy legyen-e független Ukrajna.

Nincs napirenden az ERM 2-be való belépés

Nincs napirenden és nem szorgalmazzuk, mondta az euró bevezetésének előszobájának számító ERM 2-be való belépésről.

A vezetőnek a vezetéshez kell értenie

A vezetőnek a vezetéshez kell érteni, ez rendben van, mondta arról, hogy Pintér Sándor a tanárok előtt arról beszélt, hogy nem ért az oktatáshoz.

Szerzünk be energiát Katarból

Ma a szankciók felől közelítik meg az energia kérdését, így nehéz közös álláspontra jutni a V4-ek között. A katari miniszterelnökkel való találkozásról elmondta, hogy szerzünk be energiát Katarból, a jövőben kormányközi találkozásra is sor kerül.

Ismeri a pedagógusvilágot a kormányfő

A pedagógusvilágot belülről is tekintem, mondta, utalva arra, hogy az édesanyja gyógypedagógus volt, ki is szokta kérni a véleményét. Az elgondolásuk az volt, hogy külön kell kezelni az állami és szakmai kérdéseket, ez utóbbi miatt hozták létre a pedagóguskart. A kettő között semmilyen összevetést nem tartok észszerűnek – mondta arra a kérdésre, hogy nem lát-e hasonlóságot a pedagógusok és a miniszterelnök 2006-os kordonbontása között.

A bankárok mindig tiltakoznak

Ha bármilyen árkorlátozást vezettünk be, a bankárok mindig tiltakoztak, mondta arra vonatkozóan, hogy Matolcsy György szerint az árstopok miatt magasabb az infláció. A kormányfő jogászként nem nagyon érti, ha valaminek az árát korlátozzák, az mitől kerül többe.

„Lehet, nem voltam elég határozott”

A miniszterelnök szerint az importenergiáról kell leszokni, nem az oroszról, a kérdés, hogy sikerül-e elérni az energiafüggetlenséget. Ha a paksi atomerőmű megépült volna, más lenne a helyzet a kormányfő szerint. Lehet, hogy nem voltam elég határozott, fogalmazott, hozzátéve, hogy 2023 volt az eredeti céldátum, ugyanakkor az ellenzék és a bizottság is folyamatosan gáncsolta. Magyarországnak nincs tengere, csak kábelen és csövön tud energiát behozni, ezért kötöttek az azeriekkel, a románokkal, a grúzokkal megállapodást, ugyanakkor megváltást csak a Paks 2 hozna.

Nem a helyhiány okozza, hogy nincsenek tárgyalások

A kormányfő szerint a szándék hiányzik a tárgyalások megkezdéséhez, megismételte, hogy orosz–amerikai tárgyalásokra van szükség.

Van érv az euróövezethez való csatlakozás mellett, de a felzárkózás fontosabb

A forint értéke és a magyar gazdaság szilárdsága között nincs kapcsolat a kormányfő szerint. Szerinte jó indok van a valutaövezethez való csatlakozás, van érv mellette, de szerinte az lelassítja a gazdasági növekedést. Ha a magyar gazdaság növekedni akar és felzárkózni, akkor nem szabad az euróövezethez csatlakozni.

Egy EU- és NATO-tagállamot nem lehet elszigetelni

Magyarország minden közös döntésben részt vesz, szerinte egy EU- és NATO-tagállamot nem lehet elszigetelni. A kormányfő szerint a magyarok folyamatosan az együttműködésben hittek, ugyanakkor mindig érveltünk blokkosodás ellen.

Magyarország mindig vesztese a külpolitikának a blokkosodás esetén.

Ezért keresi az együttműködést minél több országgal, köztük az oroszokkal is. 

Adócsökkentés a kulcs a bérek növekedéséhez

Abban tudjuk segíteni az embereket, hogy csökkentjük az adókat, mondta arra a kérdésre, hogy egy kutatás szerint Magyarországon a második legalacsonyabb az átlagkereset az EU-ban. Ezért minden évben csökkentik az adókat.

Jövő év végén lehet egy számjegyű az infláció

Legkésőbb jövő év végén lesz egy számjegyű az infláció a miniszterelnök szerint, aki hozzátette, hogy amikor lemegy az infláció, akkor lehet arról beszélni, hogy kinek milyen szerepe van az áremelkedésekben.

Paksi 2 nélkül csak sufnimegoldások vannak

Ha Paks 2 megvan, akkor nagymértékben tudjuk csökkenteni a gázfogyasztást, addig sufnimegoldások vannak, hangsúlyozta, hogy a bajt csak Paks 2 oldja meg. A legújabb azeri–grúz–román megállapodásból 2026–27-ben lehet bármi.

Nem tárgyal a magyar kormány az IMF-fel

Valahonnan be kell szerezni az energiaszámla fedezetét, mondta a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy nem tárgyalnak az IMF-fel, itt vaskalaposak vagyunk, ugyan lehetne velük értelmesen tárgyalni, de ez szuverenitási kérdés, feltételeket kötnek, amik fájnak az embereknek. A legjobb pénz mindig pénzpiaci, fogalmazott.

Vannak törvényes formái a tiltakozásnak

A miniszterelnök szerint vannak törvényes formái a tiltakozásnak, az állam esetén más, mint a vállalatoknál. Hangsúlyozta, hogy a törvényes formákat be kell tartani, szerinte kétszeresen fontos, hogy ne politikai szempontból értékeljenek, hanem jogilag.

A szülők, a tanárok, a diákok és a gazdasági szereplők tudják megítélni az oktatás állapotát

A szülő, a tanárok, a diákok és a gazdasági szereplők tudják megmondani, hogy milyen állapotban van az oktatás, mondta arra a kérdésre, hogy milyennek ítéli meg a közoktatás állapotát. 

Magyarország beruházási rekordot állított fel az idén

A miniszterelnök szerint a kormány nem hisz a megszorításokban, ezért kaptak a 25 év alattiak szja-kedvezményt, 13. havi nyugdíjat a nyugdíjasok, miközben Magyarország beruházási rekordot állított fel az idén.

Jelezte, hogy még ma elfogadhatja a kormány a jövő évi költségvetés módosítását.

A miniszterelnök sikeresnek ítéli meg azt a gyakorlatot, hogy év elején fogadják el a büdzsét, ugyanakkor megjegyezte, hogy a mostani hektikus körülmények között más a helyzet, erről március-áprilisban tudnak csak dönteni.

Kaotikus a helyzet a Dunaferrnél

Ennél zűrösebb ügyet életemben nem láttam – mondta a Dunaferr-botrányra. Szerinte teljesen kaotikus a helyzet, azt sem lehet tudni, hogy mi esik a szankciók hatálya alá. Ennek ellenére folytatnak tárgyalásokat, hogy ami menthető, azt megmentsék.

Nem támogatja a kormány a szankciókat, de nem vétózik

Minden szankciót ellenzünk, ha rajtunk múlna, nem lenne szankciós politika, ugyanakkor az unió dönt, de nem vétózzuk meg, pedig szívünk szerint ezt tennénk. 

A jogállamisági eljárás az utolsó szög az unió koporsójába

Nincs egységes fogalom a jogállamiságra a miniszterelnök szerint, kiemelve, hogy például Németországban az ügyész a kormány alá van rendelve, sőt, utasítja az igazságügyi minisztert. Ha ilyen lenne hazánkban a kormányfő szerint, akkor kitörne a forradalom. A jogállamisági eljárás szerinte az utolsó szög az unió koporsójába. 

Erősíteni kell Európa és Kína együttműködését

Óriási európai hiba lenne Kína elszigetelése a kormányfő szerint, hozzátéve, hogy mindent meg kell tenni, hogy az Európa és Kína közötti együttműködés erősödjön. A kormány kifejezetten támogatja a feltörekvő keleti országokkal való együttműködést, hangsúlyozta. Nem akarja, hogy a nyugati tudás világába Magyarország bezárkózzon, ott akarunk lenni a keleti világ gazdaságában is, mondta a Fudan Egyetem budapesti kampuszáról.

Ha Európa nem működik együtt Kínával, elveszíti a versenyképességét

– mondta.

Budapesten várják az izraeli kormány meghívóját

Nincs annál jobb, mint amikor egy régi harcostársat újra a fedélzeten üdvözölhet, mondta a kormányfő azzal kapcsolatban, hogyNetanjahu izraeli miniszterelnök visszatért a hatalomba. Egyelőre nem tette le az esküt, amint meghívás érkezik, elmegyük, készülünk olyan lépésekkel, amelyek magasabb szintre emelik a magyar–izraeli kapcsolatokat – zárta a kormányinfót Orbán Viktor.