Közélet

A Sinn Féin alelnöke is részt vesz III. Károly koronázásán

A Sinn Féin alelnökének részvétele a brit uralkodó koronázásán történelmi jelentőségű fejlemény.

Részt vesz a brit uralkodó jövő heti koronázásán az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb katolikus párt, a Sinn Féin alelnöke, Michelle O’Neill.

Northern Ireland's First Minister-elect and Sinn Fein vice president Michelle O'Neill
Michelle O’Neill, a Sinn Fein alelnöke.
Fotó: Celal Gunes

A politikus szerdán jelentette be, hogy elfogadta a meghívást III. Károly király május 6-i koronázási ceremóniájára, amelyet a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában tartanak.

Nagy változások korszakában élünk, olyan időkben, amikor tiszteletben kell tartani egymástól eltérő, ugyanakkor egyformán megalapozott törekvéseinket, és figyelmünket szilárdan a jövőre, a következő évtized kínálta lehetőségekre kell összpontosítanunk

– írta közleményében a Sinn Féin vezető politikusa.

Michelle O’Neill leszögezi, hogy ő ír republikánus, de elismeri, hogy az ír szigeten sok olyan ember él, akik számára a koronázás hatalmas jelentőségű esemény.

Éppen ezért Észak-Írország miniszterelnök-jelöltjeként, Michael Higgins ír államelnökkel együtt jelen leszek a londoni koronázáson

– áll szerdai közleményében.

O’Neill arra utalt, hogy a tavaly májusban tartott észak-írországi parlamenti választáson a Sinn Féin eddig példátlan módon megszerezte a legtöbb képviselői mandátumot, és így a felekezetközi hatalommegosztáson alapuló belfasti kormánynak az ő személyében először lenne katolikus vezetője, ha ez a kormány megalakul.

A Sinn Féin alelnökének részvétele a brit uralkodó koronázásán történelmi jelentőségű fejlemény, 

a párt ugyanis a brit elhárító szolgálatok meggyőződése szerint az észak-írországi brit fennhatóság ellen egykor fegyverrel küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyaként működött a katolikus milícia csaknem három évtizedes britellenes terrorhadjárata idején.

Az IRA pokolgépes merényletének áldozatául esett 1979-ben Lord Mountbatten, India utolsó brit alkirálya is, aki a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő édesapjának, VI. György királynak távoli, a néhai brit uralkodó két éve elhunyt férjének, Fülöp edinburghi hercegnek viszont közeli rokona volt, és ő ismertette össze a későbbi királyi házaspárt még 1939-ben.

Lord Mountbatten a brit királyi család egyetlen tagja, aki IRA-merényletben halt meg. 

Világsztárok lépnek fel a brit uralkodó koronázási koncertjén

Hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását.

 

 

III. Károly koronázás Michelle O'Neill Sinn Féin
Kapcsolódó cikkek