Miközben a G7-ek Japánban gyülekeznek, hogy az Oroszország elleni következő szankciós csomagról tárgyaljanak, az Egyesült Királyság az éjjel bejelentette, hogy betiltja az orosz gyémántok kereskedelmét és behozatalát az országba – ezzel jelentős nyomást gyakorolva az Európai Unióra, amely hónapok óta halogatja az ügyet – írta a Politico.

Cushion and assher cuts diamonds
Fotó: Shutterstock

Még ebben az évben törvényt hozunk az orosz gyémántok behozatalának betiltásáról, valamint az orosz eredetű réz, alumínium és nikkel teljes importját is megszüntetjük

– olvasható a brit kormány este kiadott közleményében. Bár a lépésre hosszú ideje számítani lehetett, a G7-ek csúcstalálkozója előtti hirtelen bejelentés sokakat meglepett, többek között az Európai Uniót is.

Az EU eddig elmulasztotta az Oroszországból származó gyémántok szankcionálását – amelyek jelentős szerepet játszanak az orosz–ukrán háború finanszírozásában –, mivel az embargó hatalmas csapás lenne Antwerpen városára, amely a drágakő-kereskedelem legfontosabb nemzetközi központja.

Vezető szerepet vállaltunk az Oroszországgal szembeni új szankciók bejelentésében. Remélem és bízom benne, hogy partnerországaink követni fogják a példánkat. A hatékonyabb fellépés biztosítani fogja, hogy a Moszkva megfizesse az árát a brutális és illegális háborújának

– nyilatkozta Rishi Sunak a BBC-nek.

A kormány azt is elismerte, hogy az orosz gyémántok közvetlen importja Nagy-Britanniába alacsony, mivel az ország már egy évvel ezelőtt szankciókat vezetett be az állami tulajdonban lévő Alrosa bányavállalat ellen.

Bár a briteket komolyan nem érinti, az EU-t és a G7 többi országát annál inkább, ugyanis a gyémánt, noha jóval kisebb mértékben, mint az arany, nemzetközi értékmegőrző, azaz stratégiai fontosságú pénzügyi-vagyonkezelési eszköz.

Oroszország pedig a világ legnagyobb gyémántkitermelője, a drágakövek közel felét itt bányásszák ki – a Nyugat a szankciók bevezetésével pedig elvághatja magát az eszköz piacától.

Gyémántbánya az oroszországi Nyurbinszki mellett.
Fotó: AFP

A tilalom a legjobban Brüsszelnek és a belgáknak fájna, akik az antwerpeni gyémántkereskedelmen keresztül hatalmas vagyonokhoz jutnak hozzá. Az oroszok kizárása beszűkítené a piacot, és Belgium jelentős adóbevételektől eshetne el.

Korlátozni fogjuk az orosz gyémántkereskedelmet, a partnereinkkel jelenleg is ezen dolgozunk. Ez azonban nem lesz egyszerű, és még sok egyeztetésre lesz szükség

– mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken, a G7-csúcstalálkozónak otthont Hirosimában tartott sajtótájékoztatón. Michel – aki korábban Belgium miniszterelnöke volt – azt már nem pontosította, hogy mikor lépne életbe egy lehetséges tilalom.

A G7-ek mellett harmadik országokkal is folynak tárgyalások a gyémántszankció ügyében, például Indiával is, ahol a világ nyers drágaköveinek a túlnyomó többségét csiszolják.

Brüsszel torkán akad az orosz „véres gyémánt”, a világpiac pedig éhes rá

Továbbra sincs megegyezés az unióban az oroszországi gyémántexport szankcionálásáról, ugyanis a döntésnek komoly piaci hatásai is lehetnek, miután Oroszország a világ legnagyobb kitermelője.