BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz rakétatalálat érte Csernyihivet, rengeteg a sérült

Főleg civilek sérültek meg és haltak meg a kora délutáni légicsapásban. Legalább hét ember életét vesztette.

Hét ember, köztük egy hatéves gyermek is életét vesztette, illetve 90 ember megsebesült, amikor egy orosz rakéta csapódott be az észak-ukrajnai Csernyihiv történelmi belvárosának város egyik központi terébe – írta szombaton délután az ukrán belügyminisztérium közleménye alapján a Reuters.

A színház épülete is súlyos károkat szenvedett.
Fotó: Efrem Lukackij

A tárca beszámolója szerint az emberek éppen a templomba tartottak, hogy megünnepeljék a vallási ünnepet, amikor a rakétacsapás bekövetkezett. A sebesültek között 12 gyermek és 10 rendőr is van.

Egy orosz rakéta a város központjában, a mi Csernyihivünkben csapódott be, egy szép teret, a helyi politechnikai egyetemet és egy színházat is találat ért

– tette közzé Telegram-oldalán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szombaton Svédországba utazott munkalátogatásra, ahol a kormányfővel, pártvezetőkkel és a királyi családdal is találkozott.

Egy átlagos szombat délután volt, amelyet Oroszország a fájdalom és a veszteség napjává változtatott

– tette hozzá az ukrán elnök.

Fotó: Efrem Lukackij

A sajtót olyan képek járták be, amelyeken a színház előtti téren szétszórt törmelékek láthatók, több parkoló autó is súlyosan megrongálódott. Csernyihiv a fővárostól, Kijevtől 145 kilométerre északra fekvő, 300 ezer lakosú város. A turisták körében a több szász éves templomok városaként ismert. A belügyminisztérium közleménye szerint a drámaszínház tetőszerkezete is súlyos károkat szenvedett a támadásban.

Oroszország szombatra virradó éjjel 17 iráni gyártmányú Sahid drónnal mért légicsapást az ukrán főváros és térsége ellen. Ezek közül a légierő 15-öt megsemmisített.

Titokzatos robbanás rázta meg Enerhodart, többen megsérültek

Az orosz megszállás alatt álló településen valószínűleg dróntámadás történt. Orosz ezredes is van a sérültek között.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.