Egy kedden bemutatott friss, YouGov által készített felmérés szerint  britek többsége is belátható időn belül valószínűnek tartja a több mint egy évszázada megosztott Ír Köztársaság és Észak-Írország újraegyesülését.

A 2272 fős reprezentatív mintán végzett kutatás szerint 13 százalék tartja nagyon, 26 százalék pedig meglehetősen valószínűnek Írország és Észak-Írország egyesülését a következő 50 évben, míg mindössze 10 százalék azok aránya, akik nagyon valószínűtlennek, és 20 százalék, akik meglehetősen valószínűtlennek tartják ugyanezt.

Flag,Of,Ireland,And,Northern,Ireland,.unification,Of,Ireland
Fotó: Shutterstock

A közelmúltban Leo Varadkar ír miniszterelnök kijelentette, hogy ha őszig nem sikerül a felekezetközi hatalommegosztáson alapuló belfasti önkormányzati rendszer újjáélesztése, akkor tárgyalni kell egy B tervről. A 44 éves politikus az RTÉ ír közszolgálati televíziónak adott múlt heti interjújában kifejtette, hogy szerinte Írország már úton van az újraegyesülés felé, ami szerinte még az ő életében bekövetkezik

Szavai kisebb viszályt is szítottak London és Dublin között, így Chris Heaton-Harris, a konzervatív párti brit kormány észak-írországi ügyekért felelős minisztere elmondta, hogy Varadkarnak nagyon sok belpolitikai kérdéssel kell egyszerre foglalkoznia, és eközben időről időre becsúsznak hasznosnak nem nevezhető megjegyzések is.

A legnagyobb, brit uralom ellen küzdő katolikus párt, a Sinn Féin ugyanis májusban a helyhatósági választáson nagyarányú győzelmet aratott, 

így a sziget megosztása óta először a legnagyobb párttá vált az ír tanácsokban, megelőzve a Demokratikus Unionista Pártot (DUP).

Hagyományosan a radikálisan EU-szkeptikus, jobboldali, monarchista DUP megkérdőjelezhetetlen többséget élvezett helyhatósági szinten és a belfasti parlamentben, a Stormontban is. Azonban tavaly májusban az észak-írországi parlamenti választásokon is a második helyre szorult, miután a Sinn Féin kapta a legtöbb képviselői mandátumot.

Így a belfasti kormánynak a Sinn Féin alelnöke és észak-írországi tagozatának vezetője, Michelle O’Neill személyében először lenne katolikus miniszterelnöke. A protestáns DUP azonban azóta bojkottálja az új felekezetközi kormány megalakulását.

Az EU-párti, baloldali Sinn Féin ráadásul a sziget újraegyesítéséről szóló népszavazás kiírását is napirendre tűzné győzelme után. Ezt az észak-írországi rendezésről kötött, 1998-as nagypénteki megállapodás is lehetővé teszi, ha a közvélemény-kutatásokból nyilvánvalóvá válik, hogy a lakosság többsége támogatja az újraegyesítést. Erről azonban az Ír Köztársaságban is népszavazást kell tartani.

Észak-Írország nem része az Anglia, Skócia és Wales uniójából álló Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.