BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mikor még az oroszoknak sincs elég: Moszkva korlátozza az üzemanyagexportot

Nincs elegendő finomított termék, így benzin vagy gázolaj, ezért szabhat határt a kivitelnek Moszkva.

Ideiglenesen korlátozza a benzin és a gázolaj kivitelét Oroszország, hogy a belső piacot stabilizálja – jelentette be csütörtöki közleményében az orosz kormány. A döntést megelőző napon Alekszander Novak miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt két napon 4 százalékot esett a benzin ára az árutőzsdén, miközben a dízelé is csökkent.

Russian Oil Tank. oil tank background, Russia flag on tank, sanctions on Russian oil.  3D work and 3D illustration
Fotó: Shutterstock

Novak szerint a minisztertanács igyekszik kiegyensúlyozni a nagykereskedelmi piacot, és ha kell, hajlandó drasztikus lépéseket is tenni. Az elmúlt hónapokban az üzemanyagok ára Oroszországban is sorozatosan új rekordokat állít fel, és a kutakon kifejezetten gyorsult a drágulás. Szakértők szerint ennek hátterében részben a szürkeexport állhat – írja a Ria Novoszty.

Az egyik lehetséges megoldás, hogy a hatóságok létrehozzák az engedélyezett exportőrök listáját. Szeptember elején Pavel Szorokin energiaügyiminiszter-helyettes 

egy olyan rendelettervet nyújtott be a kormány és az elnök felé, mely csak a termelőknek engedélyezné a olajtermékek kivitelét.

Az üzemanyaghiány okai között a finomítók karbantartása is szerepet játszhat, ahogy az ezen létesítmények elleni dróntámadások és a vasúti szállításon kialakult szűk keresztmetszetek is.

Csehek, németek tódulnak a lengyel benzinkutakra, már a stratégiai tartalék fogy

A lengyel példa mellett francia is van az üzemanyagár-sapka önkéntes vagy annak tűnő bevezetésére. Magyar nincs.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.