Miközben a nap a szennyezett ködben lement Antony Blinken repülőgépe mögött a kairói katonai repülőtér kifutópályáján, az amerikai külügyminiszter megpróbálta felidézni, hogy pontosan hány országot látogatott meg, amikor a Közel-Keleten utazott, hogy Izrael támogatását erősítse.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd hajnalban Jordániába érkezett.
Fotó: AFP

Azt hiszem, elvesztettem a fonalat

– mondta vasárnap késő este az újságíróknak, mielőtt megpróbálta felsorolni útja állomásait. 

Miután három nappal korábban leszállt a háborús Izraelben, Blinken megállt Jordániában, Bahreinben, Szaúd-Arábiában, Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben és Egyiptomban. Volt, hogy egy nap alatt négy országot is érintett. 

Amikor útnak indult, hogy a Hamász október 7-i, 1300 halálos áldozatot követelő támadása után támogatást gyűjtsön a zsidó államnak, a washingtoni tisztségviselők még bíztak abban, hogy talán sikerül megakadályozniuk, hogy a konfliktus szélesebb regionális háborúvá fajuljon.

Süketek párbeszéde az izraeli háború ügyében

Ahogy a külügyminiszter diplomáciai offenzívája haladt előre, s egyre több megállóval bővítette az utazást, ez a remény egyre inkább szertefoszlani látszik. Izrael fokozta Gáza bombázását, és több mint egymillió lakosának mindössze 24 órát adott az evakuálásra, miközben felkészült a Hamász megsemmisítését célzó szárazföldi hadjáratra. 

Az ottani halálos áldozatok száma meghaladja a háromezret, s Irán és szövetségese, a libanoni Hezbollah arra figyelmeztetett, hogy csatlakozhatnak a harcokhoz, és egy második frontot nyithatnak Libanonból, Izraeltől északra.

Blinken az arab fővárosokban nem igazán talált értő fülekre, hiába próbálta meg eladni, hogy az Egyesült Államok és az által terrorista csoportként megbélyegzett Hamász támadása után

Gáza lerohanása tulajdonképpen a védekezés jogának megfelelő viselkedés.

Még a NATO-szövetséges Törökország is elítélte Washington döntését, hogy hadihajókat küldjön támogatásának kifejezésére. Kína és Oroszország tűzszünetre szólított fel, amit Izrael és az Egyesült Államok elutasít.

Destroyed Houses after Israeli Airstrikes
Izrael egyre nagyobb erőkkel bombázza Gázát.
Fotó: Middle East Images via AFP

 

Eredmények nélkül

Hétfő estére Blinken visszatért Tel-Avivba; kénytelen volt szembesülni azzal, hogy erőfeszítéseinek nem lett túl sok eredménye – túl azon, hogy Izraellel tető alá hoztak egy tervet, amely a gázai lakosság segélyezését célozza. Bejelentette, hogy szerdán Joe Biden amerikai elnök is Izraelbe érkezik (Jordániában is megáll), valamint óva intette a térség államait – főleg Iránt – attól, hogy beavatkozzanak a harcokba. 

Az amerikai külügyminiszter közel-keleti körútja nem volt mentes emocionális jelentektől sem. Némán hallgatott, amikor az izraeliek lemészárolt csecsemőkről készült fotókat mutattak neki. Egy segélyállomáson megállva megölelte a Hamász-támadás egyik fiatal túlélőjét. Az állomáson dolgozó önkéntesek „köszönöm”-öt kiáltoztak és „USA! USA!”-t skandáltak, miközben telefonjukkal filmezték a jelenetet.

Később aztán Abu-Dzabiban már kevésbé volt hálás a hangulat, ez már a fogadtatáson is meglátszott, ugyanis Egyesült Arab Emírségek hatóságai nem zárták le a reptérről a tárgyalások helyszínére vezető utat, így az amerikai külügyminiszter pirosra váltó közlekedési lámpák előtt volt kénytelen rostokolni. 

Közben a Gázából érkező hírek a helyzet romlását mutatták. Az izraeli 24 órás evakuálási parancsot az EU és az ENSZ kritikával illette, mondván, azt „lehetetlen végrehajtani”, a lakosoknak nem volt hová menniük, mivel a parányi régió határait lezárták. Tiltakozások törtek ki az arab világban és több európai országban is.

Irán és a Hezbollah – amelynek több ezer precíziós rakétája sokkal inkább fenyegeti az izraeli városokat, mint a Hamászéi – figyelmeztetett, hogy csatlakoznak a harchoz, ha Izrael behatol a Gázai övezetbe. 

Az Izrael északi részén elhelyezkedő libanoni határon felerősödtek a harcok. Hirtelen egyre élesebb realitássá vált, hogy a térségbe tartó két amerikai repülőgép-hordozó anyahajó szerepe több is lesz, mint pusztán az, hogy elriasztja a válság többi szereplőjét a csatározásokba való bekapcsolódástól.

Sikertelen mentőakció az izraeli háborúban 

Blinken másik célja a Hamász által foglyul ejtett amerikai túszok kiszabadítása. Ezen törekvései azonban igencsak erős gátba ütköznek, s félő, hogy ők is áldozatául esnek az izraeli bombázásoknak. Közben Blinken felhívta kínai kollégáját, Vang Jit, és arra kérte Pekinget, hogy használja fel befolyását Irán visszaszorítására. 

Túl sokat ezzel sem ért el, Peking a beszélgetést követő nyilatkozatában élesen bírálta Izraelt, mondván, túl messzire ment a megtorlásban. Az amerikai diplomata Rijádban, Szaúd-Arábiában is falakba ütközött. 

A küldöttség késő estig riadókészültségben várakozott, abban bíztak, hogy Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel fogadja őket – ez azonban csak másnap reggel történt meg. A herceg a találkozó után kiadott közleményében aggodalmát fejezte ki a gázai civil áldozatok miatt – az izraeliekről nem ejtett szót. 

Blinken és Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök Kairóban tárgyalt.
Fotó: AFP

Izrael egész családokat irtott ki, hogyan várja el Amerika, hogy a királyság és mások elítéljék a palesztin erőszakot, miközben figyelmen kívül hagyják az izraeli erőszakot? 

– kommentálta a helyzetet a Bloomberg érdeklődésére Hesam al-Gannam szaúdi politológus.

Rijádból Blinken Kairóba indult, ahol azért küzdött, hogy elérje: a  Gázában rekedt mintegy 500 amerikai állampolgár átléphesse az egyiptomiak által lezárt határt. Az egyiptomi fővárosban találkozott Abd el-Fattáh esz-Szíszi elnökkel, aki csak a helyi médiának engedélyezte, hogy tudósítson kézfogásukról – ismét egy szimbolikus gesztus a hűvös fogadtatásra. Az egyiptomi vezető hosszas beszédében lekicsinyelte az izraeli haláleseteket, 

megemlítette Blinken zsidó származását, és mentegette a térségben tapasztalható antiszemitizmust, 

továbbá elítélte Izraelt, mondván, hogy túlzásba viszi az önvédelem jogát, és kollektív büntetést hajt végre.

A helyzet ugyan napról napra (percről percre) változik, de egyre valószínűbb, hogy a Gázai övezet civil lakosai nem tudnak külföldre menekülni. Ezt egyébként a palesztin hatóságok sem támogatják. Izrael azzal vádolja őket, hogy élő pajzsként használják a lakosságot.

Eredmények híján közhelyek

A sok elutasítás ellenére Blinkenék mintha mégis bíznának abban, hogy az arab világ ha nyíltan nem is támogatja, de legalább hallgatólagosan elfogadja Izrael törekvéseit a Hamász felszámolására. A diplomata azonban konkrét eredmények híján kénytelen volt közhelyeket pufogtatni. 

Minden tárgyalópartnerem az elszántságát hangsúlyozta. Közös nézet, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a harcok ne terjedjenek át más területekre, hogy megvédjük az ártatlan életeket, hogy segítséget kapjanak a Gázában élő palesztinok

– mondta vasárnap Kairóban újságíróknak, mielőtt Tel-Avivba indult. 

Blinken visszatér Tel-Avivba – öltönyök helyett golyóálló mellények.
Fotó: AFP

Ebben a szellemben Biden arra utasította külügyminiszterét, hogy térjen vissza Izraelbe, és kössön megállapodást ebben a kérdésben Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. Mégis, amikor az amerikai diplomaták hétfőn megérkeztek a Ben Gurion repülőtérre, az optimizmusnak kevés jele volt. A repülőgépről lefelé vezető lépcsőn sorfalat álló biztonsági ügynökök 

a szokásos öltönyök helyett terepszínű golyóálló mellényt és sisakot viseltek,

a közelben pedig izraeli biztonságiak gépkarabélyokkal voltak felfegyverezve. 

Aznap este Tel-Aviv belvárosa felett megszólaltak a légvédelmi szirénák, a Hamász rakétákat lőtt ki a városra. A Netanjahuval és a háborús kabinettel találkozó Blinken egy bunkerbe menekült, a riadó elmúltával indították csak újra a megbeszéléseket, amelyek hét órán át tartottak, hajnali 3 körül végeztek. Blinken, halálosan fáradtan, ekkor jelentette be, hogy Biden hamarosan útnak indul.

Blinken körútjának állomásai:

Október 12.: Izrael, Jordánia

Október 13.: Jordánia, Katar, Bahrein, Szaúd-Arábia

Október 14.: Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia

Október 15.: Szaúd-Arábia, Egyiptom, Jordánia

Október 16.: Jordánia, Izrael

Október 17.: Jordánia