Közélet

Kigyulladt egy magyar helyi járatos busz, másodperceken múlt a katasztrófa

A helyszínelés idejére le kellett zárni a 6-os főutat. Már helyreállt a forgalom.

Bejelentés érkezett november 13-án 9 óra körüli időben, hogy a 6-os főúton, a 85-ös kilométerszelvény közelében egy menetrend szerinti busz kigyulladt. A tíz utas időben el tudta hagyni a járművet. A helyszínre a dunaújvárosi és a solti hivatásos, valamint a dunaföldvári önkéntes tűzoltók érkeztek ki, három vízsugárral oltották a lángokat – számolt be róla a Duol hírportál.

Rescue,Services,Police,,Fire,And,Ambulance,During,Car,Accident,Rescue
Fotó: Shutterstock (illusztráció)

A lap azt írta, hogy a beugrós sofőrnek az utasok szóltak, hogy ég a Veszprémből Kecskemét felé tartó busz hátulja. A buszvezető lélekjelenlétének köszönhetően még le tudott húzódni az autóbuszöbölbe az első Dunaföldvári bejáró előtt, nem sokkal az előszállási kereszteződés után. Nagyon nagy szerencse, hogy még ki tudta nyitni az ajtókat, ugyanis ha leég egy erre szolgáló vezeték, akkor már nem működik a vezérlés, és bent rekedtek volna a buszban az utasokkal együtt az autóbuszban.

Megállt egy szembejövő másik autóbusz is segíteni, próbálták eloltani a tüzet, de nem sikerült. A busz mögött autózó nő is megerősítette, hogy a járat motortere gyulladt ki, ő is onnan látta felszállni a füstöt. Egyúttal megdöbbenésének adott hangot, hogy nagyon sok autó segítségnyújtás nélkül hajtott el a lángoló busz mellett. Miután a tűzoltók elhagyják a helyszínt, a kiégett roncsot elszállítják, hogy kivizsgálják, mi okozhatta a tüzet.

Az oltás és a helyszínelés idejére a 6-os úton teljes pályás útlezárás volt érvényben, de a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság késő délelőtti közleménye szerint már újra járható a teljes szakasz.

 

autó busz országszerte 6-os főút
Kapcsolódó cikkek