Közélet

Novák Katalin Izraelből üzeni: a terror képeit pártszimpátián felülemelkedve mindenki egyformán elítéli Magyarországon

A magyar köztársasági elnök izraeli szolidaritási látogatásán elmondta, hogy ami Izraellel történik, az nekünk, magyaroknak sosem lehet közömbös. Válaszul Jichák Hercog izraeli államelnök kihangsúlyozta: Izrael nem felejti el sem azt, hogy Magyarország mellé áll ezekben a nehéz időkben, sem azt, hogy az államot megálmodó Teodor Herzl Budapesten született.

Novák Katalin izraeli szolidaritási látogatásán, vasárnap elmondta: ami Izraellel történik, az nekünk, magyaroknak sosem lehet közömbös. A magyar köztársasági elnököt Jichák Hercog izraeli államelnök fogadta jeruzsálemi rezidenciáján. 

NOVÁK Katalin
Fotó: MTI / Sándor-palota / Bartos Gyula

Hercog kiemelte, hogy magyar hivatali partnere Izrael történetének legszomorúbb időszakában érkezett, egy hónappal a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet „felfoghatatlan, barbár, elfogadhatatlan” terrortámadása után, melyben a holokauszt óta egy nap alatt a legtöbb zsidót ölték meg. Ezután felidézte a gázai övezetbe hurcolt kisbabák, idősek és nők képeit, s megköszönve a látogatást, kijelentette, hogy 

Izrael nem felejti el sem azt, hogy Magyarország mellé áll ezekben a nehéz időkben, sem azt, hogy az államot megálmodó Teodor Herzl Budapesten született.

Novák hangsúlyozta, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, és elítélte a Hamász támadását. Sokkolónak nevezte az október hetedikei szörnyűségeket, továbbá kiemelte, hogy 

a terror képeit pártszimpátián felülemelkedve mindenki egyformán elítéli Magyarországon, szolidárisak Izraellel,

és támogatásáról biztosította az izraeli elnököt. Úgy vélte, hogy nem szabad egyezkedni a terroristákkal, de az ellenük folytatott harcban meg kell védeni a civilek életét.

Jichák Hercog nyomatékosította, hogy ha Izrael nem állna a terroristák útjában, akkor egész Európa lenne a következő célpontjuk, és megerősítette, hogy országa támogatja a humanitárius segítségnyújtást a gázai civileknek. Elmondta, hogy a Hamász megszegi a genfi egyezményt, és ezért semmit sem tudnak az övezetből elrabolt izraeliekről, miközben hazája biztonsági zónát hoz létre a civilek védelmére.

A magyar köztársasági elnök mind az izraeli elnöknek, mind később, az elrabolt magyar állampolgárságú túszok rokonainak hangsúlyozta, hogy háromgyermekes édesanyaként különösen fájdalmas számára a túszul ejtettek családjainak szenvedése. Mély szolidaritásáról biztosította a rokonokat, és elsőként annak az édesanyának a beszámolóját hallgatta meg, akinek 8 és 15 éves kislányát rabolta el a Hamász október 7-én az övezet melletti egyik kibucból.

Megismerkedett egy 47 éves, kisgyermekes édesapa történetével is, akinek azt mondta a Hamász, hogy ha ellenkezés nélkül velük tart, akkor nem ölik meg a feleségét és gyermekeit. Azóta családja semmit sem tud hollétéről, hasonlóképpen a harmadik magyar fogoly sorsához.

Novák Katalin megígérte, hogy mindent megtesz, nemcsak értük, hanem az összes izraeli túsz kiszabadítása érdekében.

 

 

izraeli háború Jichák Hercog Novák Katalin látogatás Hamász
Kapcsolódó cikkek