Közélet

Orbán Viktor francia lapnak adott interjút: az Európai Bizottság hazudik Ukrajnáról

A magyar kormányfő Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, a Vlagyimir Putyinnal való kapcsolatáról, a nemzeti szuverenitásról, a jogállamiságról, a migránsokról és a NATO szerepéről is beszélt a Le Point című francia lapnak.

Nem járulok hozzá olyan döntéshez, ami rossz Magyarországnak – mondta Orbán Viktor a Le Point francia portálnak adott exkluzív nagyinterjújában, amelyet a Mandiner szemlézett.

Hungarian Prime Minister Viktor Orban in Paris
Orbán Viktor és Emmanuel Macron.
Fotó: Anadolu via AFP

Az a felfogásom Európáról, hogy amíg nem ért egyet mindenki, addig nincs döntés. Ukrajna nehéz helyzetben van az orosz invázió miatt, ezért úgy döntöttünk, támogatjuk.

A miniszterelnök egyetért azzal, hogy az Európai Tanács pozitív jelzéseket küldjön Ukrajnának, ám vannak egészen másfajta jelzések, mint például az uniós tagságról szóló tárgyalások megkezdése. Azt nem szabad megtennünk – emelte ki. Hozzátette, technikailag nem is vétóról van szó ebben az esetben.

A magyar miniszterelnök azért látogatott Párizsba, hogy tárgyaljon Emmanuel Macronnal, aki megpróbálta arról meggyőzni, hogy támogassa Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdését. Igaz, egyes elemzők szerint még a francia elnök sem hisz benne, hogy ez sikerülhet.

Az interjút készítő újságíró szerint Európában most minden szem Orbán Viktorra szegeződik, így rögtön feltette a kérdést: miért ellenzi az ukránok lehetséges csatlakozását?

Két okból. Először is, mert nem állnak készen a tárgyalásra. Másrészt mi, európaiak sem állunk készen arra, hogy teljes jogú tagként fogadjuk el őket. Az Európai Bizottság jelentése, amely szerint hét feltételből négy már teljesült, egyszerűen hazugság. Ukrajna köztudottan a világ egyik legkorruptabb országa

– felelte Orbán Viktor.

Hangsúlyozta, nem tudja, a francia közvélemény foglalkozik-e azzal, gazdaságilag mit jelentene Ukrajna csatlakozása, mert Franciaországnak például évente 3,5 milliárd euróval többet kellene befizetnie a közös költségvetésbe.

A magyar és francia kormányfő fontos tárgyalásokon van túl.
Fotó: AFP

Ezt itt elfogadják? – kérdezett vissza a miniszterelnök, aki úgy véli, az ukránok már másnap tönkre fogják tenni az európai mezőgazdaságot, ha beengedik őket a közös piacra. Megjegyezte, nem történt meg az az előkészítő munka, amivel Ukrajna hozzátehetne az Európai Unióhoz, így jobb, ha most el sem kezdenek tárgyalni az ügyben, és nem követik el ugyanazokat a hibákat az EU vezetői, amit Törökországgal – szemlézte a lapot a Mandiner.

Orbán Viktor körül forog a világ – mindenki őt akarja győzködni az EU-csúcs előtt

Újabb levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök: ezúttal a decemberi EU-csúcsra készülve figyelmeztette az Európai Tanács elnökét, hogy még csak napirendre sem kellene venni Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, illetve a hosszú távú költségvetés felülvizsgálata sem időszerű. A levél nyomán Charles Michel hazasiet a Kína–EU-egyeztetésről, Emmanuel Macron francia elnök pedig Párizsba hívta a magyar miniszterelnököt.

 

Azt javaslom, kössünk stratégiai megállapodást az ukránokkal, beleértve a mezőgazdaságot, a különböző vámokat, vagy a biztonságot. Amellett vagyok, hogy növeljük az együttműködés szintjét, de ez nem jelent tagságot. Ha Ukrajnát közelebb hozzuk Európához, néhány év múlva meglátjuk. Erről szeretném meggyőzni Macron elnököt

– jelentette ki Orbán Viktor, aki kíváncsi volt arra, mi Macron indoka, hogy ezt az irányt támogatja, és miért jó Franciaországnak, ha a csatlakozásról tárgyalnak, amit Magyarországon a lakosság jelentős része határozottan ellenez.

A magyar kisebbség joga nem tekinthető a tagság előfeltételének

Az interjúban természetesen szóba kerül az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzete, amiről a kormányfő azt mondta, az emberi és kisebbségi jogok nem képezhetik vita tárgyát, és nem tekinthetők a tagság előfeltételének sem. Ukrajnának tisztelnie kell a jogokat, nem azért, mert csatlakozni szeretne az EU-hoz, hanem azért, hogy fenntartsa a kapcsolatot Európával.

Ha nem tiszteli, előbb vagy utóbb lassítanunk kell az együttműködésen

– tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország mindig kész jó megállapodásokat kötni, de helyesen kell osztályozni a kérdéseket, ő például három kategóriába sorolja őket: történelmi, stratégiai, taktikai. Az ukrán csatlakozás kérdése szerinte történelmi, és 40 éves politikai tapasztalata megtanította arra, hogy teljes káoszt kockáztatnak, ha történelmi kérdésekben rosszul döntenek.

Ezért nem kívánok megállapodást kötni az ukrán kérdésben, de készen állok arra, hogy más ügyekben megtegyem

– árulta el.

Az Európai Uniónak együtt kell működnie Oroszországgal

Az interjúban újra elmondta, meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt, ezért csak akkor vétózik az Oroszországgal szembeni szankciókról, ha azok Magyarország alapvető érdekeit sértik, mint például az energia területén.

Ettől függetlenül nem támogatja az intézkedéseket, mert az európai történelem során többször is bebizonyosodott, hogy nem működnek, és jelenleg is nagyobb kárt okoznak az Európai Uniónak, mint Oroszországnak.

A Vlagyimir Putyinnal történt pekingi kézfogásról azt mondta, Oroszország egészen más típusú civilizáció, mint az európai országok, ezért irreális azt várni, hogy úgy működjön, mint mi.

Egyetlen megoldás létezik a migrációs problémákra

A migrációval kapcsolatban a miniszterelnök megjegyezte, ha egyszer beengedik a migránsokat, és nem tudják őket visszaküldeni, akkor nem fognak úgy viselkedni, ahogyan azt az európai értelmiség szeretné. A magyar kerítést érintő kritikákról megjegyezte, nem könnyű 3-400 kilométeres szakaszon minden támadást kivédeni, ez egy állandó küzdelmet jelent a szervezett csoportokkal szemben. 

Az egyetlen jó megoldás a migrációra, hogy senki sem léphet az területére anélkül, hogy a hatóság engedélyét nem szerezte meg. Addig a határon túl kell várniuk, különben nem fog működni. Több mint nyolc éve küzdök a problémával, tudom, hogy ez az egyetlen út

– jelentette ki. Hozzátette, több mint 2 milliárd eurót költött Magyarország határvédelemre, katonákat alkalmaz, kerítést épített, mégsem támogatja az Európai Unió.

Orbán Viktor Argentínába utazott Javier Milei elnöki beiktatására

Orbán Viktor is jelen lesz az új argentin elnök, Javier Milei beiktatásán, ezzel egy időben Brazília korábbi elnökével is egyeztetni fog.

 

ukrajna Macron Orbán Viktor interjú
Kapcsolódó cikkek