Szaúdi útja után az iráni elnököt fogadja Putyin
Oroszországba látogat csütörtökön Ebrahim Raiszi iráni elnök, hogy orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden.
Raiszi moszkvai útjáról először a Tasznim iráni hírügynökség számolt be kedd reggel, Peszkov pedig megerősítette az erről szóló értesüléseket. Az iráni hírügynökség szerint Raiszi Putyin hivatalos meghívására, magas rangú iráni kormánytisztviselőkből, valamint a kereskedelmi és gazdasági körök képviselőiből álló küldöttség élén látogat Oroszországba.

A Tasznim tudósítása szerint a két elnök megvitatja a Moszkva és Teherán közötti kereskedelmi, gazdasági és politikai együttműködést, valamint a regionális és nemzetközi kérdéseket, különös tekintettel a palesztinai helyzetre.
A két elnök személyesen legutóbb tavaly szeptemberben, a Sanghaji Együttműködési Szervezet szamarkandi csúcstalálkozóján találkozott, míg októberben telefonon beszéltek Izrael és a Hamász konfliktusáról és a dél-kaukázusi helyzetről.
A Kreml-szóvivő bejelentette azt is, hogy Putyin szerdán munkalátogatásra utazik az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába. Peszkov elmondta, hogy a két országot érintő egynapos munkalátogatása során Putyin a kétoldalú kapcsolatokról, energiaügyi együttműködésről, valamint a nemzetközi és a regionális napirend kérdéseiről, köztük a palesztin–izraeli konfliktusról fog tárgyalni.
Kérdésre válaszolva Peszkov tudatta:
arról még nem született döntés, hogy Putyin részt vesz-e a G20-csoport jövő évi brazíliai csúcstalálkozóján, ahová Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfő meghívta.
A felvetés azzal kapcsolatban merült fel, hogy Brazília elismeri a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) joghatóságát, amelynek előzetes tárgyaló kamarája március 17-én letartóztatási parancsot adott ki az orosz elnök és Marija Lvova-Belova gyermekjogi ombudsman ellen ukrajnai gyerekek deportálása címén.
Az orosz álláspont szerint azonban főként árvaházi gyerekeket menekítettek ki ukrán tüzérségi támadások elől, akikért jelentkezhetnek a hozzátartozóik. Oroszország nem ismeri el az ICC joghatóságát, ahogy az Egyesült Államok és Kína, továbbá az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia sem, ahová szerdán várják az orosz államfőt.