BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Izraeli háború: már csak egy hajszálon múlik a fegyveres konfliktus kiterjesztése

Izrael azt tervezi, hogy az elmenekült palesztin civilekkel zsúfolt terület fölött is átveszi teljesen az irányítást. Miközben Katar és Egyiptom béketárgyalásokat követel, az Irán által támogatott fegyveres csoportok amerikai erőket támadtak meg Szíriában, Irakban és Libanonban is.

Izraeli repülőgépek és tankok egyik napról a másikra fokozták a csapásokat Gáza déli részén, a palesztinok lakta övezetben eddig több ezren halhattak meg, és 2,3 millió ember került humanitáriuskatasztrófa-helyzetbe. Egy izraeli tisztviselő hétfőn közölte, hogy a hadsereg még ebben a hónapban átcsoportosítja az erőit Gázában, és áttérnek egy több hónapig tartó műveletre – írja a Reuters

Fotó: Abir Szultan

Az izraeli tisztviselő azt mondta, hogy a létszámcsökkentés lehetővé tenné néhány tartalékos számára, hogy visszatérjen a polgári életbe, megerősítve Izrael háború sújtotta gazdaságát, és egységeket szabadítson fel arra az esetre, ha északon egy szélesebb konfliktus alakulna ki a libanoni Irán által támogatott Hezbollah-val. Egy amerikai tisztviselő szerint a döntés azt jelzi, hogy a palesztin enklávé északi részén alacsonyabb intenzitású műveletekre kell áttérni. 

Washington sürgette Izraelt, hogy csökkentse katonai műveleteinek intenzitását, a tűzszünetet többen is szorgalmazták nemzetközi szinten.

A lakosok azonban azt mondták, hogy az izraeli repülőgépek és tankok fokozták a Gáza déli részén fekvő Hán Júnisz keleti és északi területeinek bombázását.

Az amerikai haditengerészet bejelentette, hogy a Gerald R. Ford repülőgép-hordozó visszatér kikötőjébe, Virginia államba a Földközi-tenger keleti részéből, miközben az iráni hírügynökség bejelentette, hogy az iráni Alborz hadihajó behatolt a Vörös-tenger térségébe. A Hezbollah és Izrael közötti tüzérségi tüzek a gázai konfliktus kezdete óta egyre élesebbek voltak a határ mentén, és az izraeli hadsereg közölte, hogy hétfőn légicsapást hajtott végre a térségben.

Az izraeli tisztviselő a Reutersnek úgy fogalmazott, hogy a libanoni határon kialakult helyzet nem folytatódhat tovább, és a következő hat hónapos időszak kritikus lesz mindenki számára.

Minden újabb eszkaláció nagyobb kockázatot jelen, az Irán által támogatott fegyveres csoportok már megtámadták az amerikai erőket Szíriában, Irakban és Libanonban is.

A gázai háborút a Hamász izraeli városok elleni meglepetésszerű támadása váltotta ki október 7-én, amelyben Izrael szerint 1200 ember halt meg. A palesztin egészségügyi hatóságok a Hamász által irányított gázai övezetben azt mondják, hogy Izrael ottani offenzívájában közel 22 ezer ember halt meg.

A Hamász október 7-én 240 túszt fogott el, és Izrael úgy véli, hogy 129-et még mindig Gázában tartanak fogva. Egy rövid fegyverszünet alatt szabadon engedtek pár túszt. Katar és Egyiptom pedig új fegyverszünetről és túszok átadásáról akar tárgyalni. 

Anélkül, hogy a Hamász terrorista infrastruktúráját megsemmisítenék, és kormányzási képességei megdőlnének, a háború nem ér véget

– mondta rádiónyilatkozatában Avi Dichter, az izraeli biztonsági kabinet egyik tagja.

Netanjáhú: „Nem mi követtünk el népirtást”

A gázai övezet északi részén található Sheikh Radwan negyed lakói azt mondták, hogy az izraeli harckocsik visszavonultak, miután a konfliktus kezdete óta a legintenzívebb, tíznapos ostrom lezajlott. A tankok kivonultak Gáza város al-Mina negyedéből és Tel al-Hawa kerület egyes részeiből is, miközben megtartottak néhány állást az enklávé fő tengerparti útját irányító külvárosban. 

Hétfőn a Hamász fegyveres szárnya azt állította, hogy 15 izraeli katonát öltek meg. Gáza északi részén a tankok maradtak, és a harcok az enklávé középső részein továbbra is töretlenül folytatódtak – számoltak be a lakosok arra hivatkozva, hogy a Gáza középső részén fekvő al-Bureji menekülttábor egyes részeit a tankok megtámadták.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy az országnak vissza kell vennie az irányítást Gáza Egyiptom mellett húzódó határa felett, amely terület a menekülő civilekkel lett zsúfolt. A határ visszafoglalása egyben de facto megfordíthatja Izrael 2005-ös kivonulását Gázából, a művelet pedig új kérdéseket vetne fel az enklávé jövőjével és a palesztin állam kilátásaival kapcsolatban. 

Nem mi követtünk el népirtást, hanem a Hamász, amely mindannyiunkat megölne, ha tehetné. 

„Ezzel szemben az izraeli hadsereg a lehető legmorálisabban cselekszik: mindent megtesz azért, hogy ne ártson a civileknek, miközben a Hamász mindent elkövet, hogy kárt okozzon nekik, és emberi pajzsként használja őket” – fogalmazott Netanjáhú, aki azzal folytatta: „Azt kérdezem: hol volt Dél-Afrika és a többiek, akik nekünk prédikálnak, amikor milliókat gyilkoltak meg és űztek el otthonukból Szíriában, Jemenben és más területeken?”

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.