Újabb támadásokat intézett a brit és az amerikai légierő a húszi lázadók jemeni katonai létesítményei ellen. A londoni védelmi minisztérium vasárnap hajnali tájékoztatása szerint a két szövetséges légierő 8 jemeni helyszínen összesen 18 célpontra mért precíziós csapásokat, válaszul a húszik által kereskedelmi és hadihajók ellen elkövetett, folytatódó vörös-tengeri támadásokra. A brit-amerikai akcióhoz Ausztrália, Bahrein, Kanada, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nyújtott támogatást.

Fotó: MTI / AP / Bernat Armangue
A londoni védelmi tárca ismertetése szerint a támadásban a brit királyi légierő (RAF) négy Typhoon FGR4 harci repülőgéppel vett részt. A brit kötelék – amelynek tevékenységét két Voyager típusú üzemanyag-utántöltő repülőgép támogatta – Paveway IV. precíziós irányított bombákat vetett be a jemeni fővárostól, Szanaától néhány kilométerre északkeletre, egy korábbi, föld-levegő rakéták indítására alkalmas rakétaüteg helyszínén. Ennek előzményeként a hírszerzési adatok elemzése alapján sikerült azonosítani ezen a helyszínen több nagyon nagy hatótávolságú drónt, amelyeket a húszik felderítő és támadó műveletekre használtak. A Paveway IV. bombákkal a brit légierő a drónokat és indítóállásaikat támadta.
A brit védelmi tárca szerint a Typhoon harci gépek emellett számos célpontot támadtak a Jemen északnyugati részén fekvő Bani körzetben is. A minisztériumi közlemény megfogalmazása szerint a január 11-én és a február 3-án végrehajtott előző légi akcióban a brit gépek ugyanitt megsemmisítettek számos olyan épületet, amelyeket a húszik drónokkal és manőverező robotrepülőgépekkel végrehajtott támadásaik irányításához használtak, de azóta további, ugyancsak drón- és rakétaműveletekhez használt épületeket sikerült azonosítani ebben a körzetben, és a mostani támadás ezeket vette célba.
A szombat éjszakai közös műveletről London közös közleményt is kiadott a brit és az amerikai kormány mellett Ausztrália, Bahrein, Kanada, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nevében. E kommüniké szerint a 8 helyszínen 18 húszi katonai létesítményre mért „szükséges és arányos” légitámadások elsősorban
- föld alá rejtett fegyver- és rakétatárolókat,
- személyzet nélküli támadó légi eszközöket,
- légvédelmi rendszereket,
- radarállomásokat és
- egy helikoptert vettek célba.
Az újabb brit-amerikai precíziós csapások közvetlen előzményeként a húszik az utóbbi napokban is támadásokat intéztek kereskedelmi és hadihajók ellen:
- február 22-én például rakétatámadás érte az Islander nevű brit hajót, megsebesítve a személyzet egyik tagját.
- Február 19-én a húszik ugyancsak rakétával vették célba és csaknem eltalálták a Sea Champion nevű amerikai hajót, amely Jemenbe szállított humanitárius segélyt.
- Ugyanaznap találat érte a Navis Fortuna nevű amerikai, előző nap pedig a Rubymar nevű brit hajót, amelyet a személyzetnek el is kellett hagynia – áll a londoni tájékoztatásban.
A közös közlemény szerint a húszik által november közepe óta kereskedelmi és hadihajók ellen elkövetett támadások száma átlépte a 45-öt. Ez a világgazdaság egészére, valamint a regionális biztonságra és stabilitásra is fenyegetést jelent, és nemzetközi válaszlépéseket igényel – jegyezték meg.
Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajókat támadják rendszeresen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett a gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen. Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek.
Hiába kerülik el a Vörös-tengert a hajók, ha máshol kalózok lesnek rájukCseberből vederbe kerülhetnek a kerülő út mellett döntő óceánjárók, hiszen Afrika partjainál is bőven vannak veszélyek. |



