A Nemzetközi Bíróság április 8-án és 9-én tart meghallgatást a Nicaragua és Németország közötti, az Izraelnek nyújtott katonai segélyek, illetve az ENSZ palesztin menekültügyi ügynökségének (UNWRA) finanszírozásának megszüntetése miatt folyó perben – közölte a hágai székhelyű testület.

Fotó: AFP
Nicaragua március 1-jén nyújtott be keresetet a Nemzetközi Bíróságon Németország ellen, mert kifogásolta, hogy Berlin pénzügyi és katonai segélyt nyújt Izraelnek, miközben forrásokat von meg a palesztinokat támogató ügynökségtől. A közép-amerikai ország szerint Németország megsértette a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló 1948-as ENSZ-egyezményt, valamint a háború jogáról szóló 1949-es genfi egyezményt a megszállt palesztin területek vonatkozásában. Nicaragua sürgősségi intézkedések meghozatalát kérte a Nemzetközi Bíróságtól. A törvényszék rendszerint a kereset beérkezését követően heteken belül ki szokta tűzni a meghallgatást. Wolfgang Büchner német kormányszóvivő azt nyilatkozta:
Berlin szerint az ügy megalapozatlan.
Az UNRWA legnagyobb támogatói – köztük az Egyesült Államok és Németország – azt követően függesztették fel a szervezet finanszírozását, hogy az izraeli hatóságok azt állították, az ügynökség több munkatársa részt vehetett a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i, Izrael elleni terrortámadásában.
Az Európai Unió (EU) január végén tett ugyanígy, és független vizsgálatot kért az állításokkal kapcsolatban. Miután az ügynökség kötelezettséget vállalt arra, hogy elvégzi az ellenőrzést, és felülvizsgálja a személyzet terrorista tevékenységekben való részvételének megakadályozására szolgáló biztosítékokat,
az Európai Bizottság március elején úgy döntött, hogy 50 millió eurót felszabadít a palesztinok számára előirányzott idei 82 millió eurós támogatásból.
A Nemzetközi Bíróság sürgősségi intézkedésekkel kapcsolatos meghallgatásai eredményezhetnek ideiglenes végzéseket, amelyek biztosítják, hogy a vita ne súlyosbodjon. A végső döntés meghozatalához több év is szükséges lehet.