BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Guard battalion of the Bundeswehr

A német hadsereg a kommandókba is várja a nőket

Hiába nyílt meg a német hadsereg minden része a hölgyek előtt, még mindig kevesen lépnek be a Bundeswehrbe.

Először került nő a német haditengerészet egyik harcoló egységének élére, noha egy európai bírósági döntés következtében már 2001-ben megnyílt a Budeswehr minden egysége a szebbik nem előtt. Inka von Puttkamer a 3. aknaszedő század parancsnoka, és bár sokan követik a példáját, még mindig nincs elég hölgy a német hadseregben.

Guard battalion of the Bundeswehr
Alacsony a nők aránya a német hadseregben / Fotó: AFP

A helyzet azonban így is sokat változott az elmúlt évtizedekben: 

  • 1985-ben 117 nő szolgált az akkor még nyugatnémet fegyveres erőknél, 
  • tavaly decemberben már több mint 24 ezer

– ez azonban még mindig csak a teljes állomány mintegy 13 százaléka.

Ráadásul a nők többsége – a 24 ezerből több mint nyolcezer – az egészségügyi személyzet tagja. Ez pedig azt jelenti, hogy nélkülük a Bundeswehr 9 százalékát sem teszik ki a nők annak ellenére, hogy a szövetségi kormány célkitűzése 20 százalékos arány elérése – emlékeztetett a Deutsche Welle.

A német hadsereg hátul kullog a sorban

Németország élen járna, ha sikerülne elérni ezt a célt, így azonban a többi nemzetek mögött kullog. 

Az Egyesült Államok hadseregében ugyanis majdnem eléri a 20 százalékot a nők aránya,

ráadásul még az igen kemény tengerészgyalogság tagjainak is majdnem a tizedét adják.

 

Európában Norvégia áll az élen, ott a katonák 15,7 százaléka nő. Franciaországban a fegyveres erők tagjainak a 16,5 százalékát teszik ki, ahol ugyanakkor harci egységben és tengeralattjárón nem szolgálhatnak, noha 1939 óta vonulhatnak be, és 1972 óta betölthetnek a férfiakéval azonos rangot.

Eva Högl, a német parlament alsóháza, a Bundestag fegyveres erőkért felelős biztosa legfrissebb éves jelentésében külön kiemelte a hölgyek szerepét a hadseregben. 

Tapasztalataikkal és képességeikkel emelik a szolgálat minőségét: tanulmányok igazolják, hogy a vegyes csapatok mindig a legjobbak és legerősebbek

– írta a dokumentumban.

Maja Apelt, a Potsdami Egyetem katonai szociológusa szerint a nők hadseregben betöltött szerepe azért is fontos, mert konfliktusövezetekben garantálja, hogy komolyabban figyelembe vegyék a nőket érintő problémákat és aggodalmakat.

A német hadsereg parancsnokai között még kevesebb a nő

Bár néhány nőnek sikerült már jelentős karriert befutni a Bundeswehrben, zászlóaljat és tengeralattjárót is irányít női parancsnok, a tábornoki rangig csak hárman jutottak el közülük – és ők is mind orvosok.

Inaugural Visit By Federal Minister Boris Pistorius To The Bundeswehr Medical Service
A német hadsereg legtöbb női tagja az egészségügyiek között szolgál / Fotó: Getty Images

Arra sincs sok remény, hogy a helyzet a közeljövőben jelentősen változzon, mert a hadsereg friss felmérésének eredménye szerint a 16 és 29 év közötti német nőknek csupán a 36 százaléka tartja vonzó munkaadónak a Bundeswehrt, miközben a hasonló korú férfiak körében 56 százalék ez az arány.

Szolgálni azonban sokkal kevesebben akarnak, egyre nehezebb a toborzás és a meglévő létszám megtartása, miközben a cél a Bundeswehr megerősítése lenne Oroszország ukrajnai inváziója és a fokozódó veszélyek miatt. Boris Pistorius védelmi miniszter ezért nyitott arra, hogy külföldiek csatlakozzanak a német hadsereghez, bár ehhez először törvényt kellene módosítani.

Valamit azonban tenni kell, mert Högl legújabb jelentése szerint lesújtó állapotban van a Bundeswehr: nemcsak katonából, hanem felszerelésből is olyan szintű a hiány, hogy a „hadsereg nem teljesen működőképes”.

Erő helyett az ész a fontos

A Bundeswehr eddig férfiak dominálta különleges egységei azzal próbálják csábítani a nőket, hogy az erő helyett az észre alapoznak a toborzásnál. Pluszpontokat lehet például kapni azzal is, ha valakinek van drónos tapasztalata.

Germany To Shorten Military Service
Orvos a három női tábornok is / Fotó: Getty Images

A különleges műveleti egységek parancsnoksága döntött a kommandósok kiválasztásának megváltoztatásáról. „Mostantól sokkal nagyobb súlya lesz a pszichés komponensnek és a kognitív képességeknek” – mondta ezzel kapcsolatban a Német Sajtóügynökségnek Ansgar Meyer dandártábornok, az elitegység parancsnoka, aki ezért optimista, hogy hamarosan nők is képesek lesznek átmenni a felvételin. A jelentkezőknek azonban továbbra is a Bundeswehr katonáinak kell lenniük.

A német kommandósok jelentése szerint akcióra készen várakoznak Cipruson és Jordániában a gázai háború kitörése óta, hogy szükség esetén bevessék őket például túszmentésre vagy evakuálási missziókban.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.