
Titokzatos bejelentés: Orbán Viktor hétfőn rendkívüli politikai tettre készül
Miközben még javában tartanak az utórezgései mind a hazai, mind a nemzetközi térben Orbán Viktor pénteki moszkvai látogatásának, újabb rendkívüli politikai esemény van készülőben.

Erről maga a magyar miniszterelnök beszélt több ízben is. Néhány órával ezelőtt egy videót osztott meg a közösségi oldalán a Putyinnal való csúcstalálkozóról. Ennek leírásában is megjegyezte, hogy a békemisszió hétfőn folytatódik, immáron a harmadik állomásával.
- Az első Kijev volt kedden,
- a második Moszkva pénteken.
Hogy a következő stáció mi lesz, arról a kormányfő egyelőre nem beszélt. Orbán Viktor jelenleg olyan horderejű geopolitikai folyamatot szervez és koordinál, ami értelmetlenné teszi a prognózist és a tippelgetést. Azt azonban meg lehet jegyezni, hogy az orosz–ukrán háború harmadik fele az Egyesült Államok, amely éppen elnökválasztásra készül.
Orbán Viktor hétfőn rendkívüli politikai tettre készül
Viszont a Facebook-utalásnál sokkal konkrétabb, bár legalább ennyire titokzatos bejelentés is elhangzott Orbán Viktortól a hétfői rendkívüli történésekre vonatkozóan. Ennek a helyszíne is különleges volt, hiszen azon a honvédségi repülőgépen tette meg, amellyel a Putyin-tárgyalást követően Moszkvából Bakuba tartott.
A fedélzeten a svájci Die Weltwoche újság főszerkesztője is jelen volt, akinek lehetősége volt kérdezni a magyar miniszerelnököt az orosz–magyar csúcsról. Roger Köppel a nagyjából húszperces videóinterjú végén vetette fel, hogy mi lesz a miniszterelnök következő lépése. A kettejük közötti párbeszéd egészen pontosan így szólt:
Roger Köppel: Mindenki azt kérdezi, mi következik. Mi van a fejében, mi lesz a következő meglepetés Orbán Viktortól?
Orbán Viktor: A következő meglepetés hétfőn délelőtt következik. Majd meglátja, kövesse nyomon a sajtót!
Roger Köppel: Ezt hogy érti? Remélem, jelen lehetek ezen az eseményen.
Orbán Viktor (nevetve): Még beszéljünk erről.
A főszerkesztő nem feszegeti tovább az ügyet, hanem megköszöni az interjút, és ezzel befejeződik a magyar miniszterelnök nyilatkozata.
Így szervezte meg Orbán Viktor a Putyinnal való moszkvai tárgyalást
Igaz, sok értelme nem lett volna forszírozni a dolgot, hiszen Orbán néhány perccel korábban magától mondta el, hogy az általa vitt mostani tárgyalások rendkívül érzékenyek, ezért azokat, amíg lehet, titokban tartják.
A Putyin-tárgyalás hátteréről elárulta, hogy azt teljes egészében titokban szervezték. Először az ukrán elnökkel találkozott Kijevben, és amikor ez megvalósult, akkor vették csak napirendre a moszkvai utat. „El tudta volna képzelni, hogy ez két nappal később már létrejön?” – tette fel a kérdést. Ezzel megerősítette az orosz elnök sajtótitkárának, Dmitrij Peszkovnak az állítását, amely szerint a Putyin–Orbán-csúcstalálkozót Orbán Viktor szerdán kezdeményezte.
A főszerkesztő értetlenkedik is, hogy ezt mikor volt ideje leegyeztetni Orbán Viktornak. Erre elmondta, hogy első lépésként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek küldött egy titkos üzenetet, hogy kezdjen neki a feladatnak. Ez a miniszterelnök szerint azért volt indokolt ebben a formában, mert a telekommunikáció „más nagyfiúk által totálisan felügyelt”. Megpróbálták az egész folyamatot a színfalak mögött tartani addig, amíg csak lehetséges volt.
Az, hogy Orbán Moszkvába megy, csak akkor szivárgott ki, amikor engedélyt kértek a honvédelmi repülőgép számára a lengyelektől a légterük használatára. De addig a pontig totálisan az ő irányításuk alatt volt az esemény. Ezen a ponton jelentette be először egyértelműen, hogy a jövő héten (július 8. hét) szintén olyan találkozókon vesz majd részt, amelyeket maximális hírzárlat övez, és a nyilvánosság csak akkor fog róluk értesülni, amikor már megérkezik.
Lehet, hogy még én is meg fogok lepődni rajta, hol vagyok éppen
– jegyezte meg Orbán Viktor. A Die Weltwoche teljes interjúja alább tekinthető meg. Az angol nyelvű beszélgetéshez magyar felirat is elérhető. Érdemes végignézni, a magyar miniszterelnök egyebek mellett arról is beszél, milyen Putyinnal tárgyalni zárt ajtók mögött.