Saját földjén veri Harris Trumpot – erre nem számított
Az elnökválasztáson Donald Trump ugyan valószínűleg behúzza a mar-a-lagói birtoka miatt hazai pályának számító Florida államot, hiszen a szavazatok 80 százalékának összesítésekor 55-44-re vezet, a birtoknak otthont adó Palm Beach megyében már kiegyenlítettebb az eredmény. A szavazatok 86 százalékának megszámolása után Kamala Harris 50,3 százalékon áll, szemben Trump 48,9 százalékával.

A republikánus elnökjelölt maga is Mar-a-Lagóban várja az eredményeket, többek között kampánya legfontosabb támogatójával, Elon Muskkal, ám úgy tűnik, szűkebb pátriájában nem tud lehengerlő győzelmet aratni. Ugyanakkor valószínűleg a politikus-üzletember kiegyezne ezzel a végeredménnyel a megyében, ha az állam 30 elektori szavazata hozzá kerül végül.
Florida sokáig az egyik legfontosabb csatatér volt, ám az elmúlt választásokon egyre inkább jobbra tolódott, így a Harris-kampány tulajdonképpen már előre le is mondott az állam megnyeréséről.