Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke és kancellárjelöltje pénteken Berlinben kijelentette, hogy frakciója a jövő héten benyújtja a parlamentben a migrációs törvények reformjára vonatkozó javaslatokat, "függetlenül attól, hogy ki ért egyet azokkal".
Merz hangsúlyozta, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) párttal kapcsolatos álláspontja nem változott, ugyanakkor leszögezte: "Aki meg akarja szavazni ezeket az indítványokat, az tegye meg, aki pedig elutasítja őket, az utasítsa el".
Nem tekintek sem jobbra, sem balra; csak előre nézek ezekben az ügyekben
- fűzte hozzá. Merz azt is leszögezte, hogy az AfD-vel kapcsolatos politikája világos: "Nem működünk együtt ezzel a párttal. Nem fogunk velük kormányt alakítani".
A kereszténydemokra kancellárjelölt kijelentését azonban több német politikus is bírálta. Robert Habeck alkancellár, a Zöldek kancellárjelöltje a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy Merz "nem szegheti meg a szavát" az AfD-vel való együttműködés elutasításáról.
Matthias Miersch, a szociáldemokrata SPD főtitkára pedig arra figyelmeztetett, hogy "egy politikai gát készül átszakadni".
"A tűzfal leomlott!" - írta Alice Weidel, az AfD társelnöke pénteken az X közösségi platformon.
Hozzáfűzte: Friedrich Merz CDU-ja és bajor szövetségese, a CSU "elfogadta a javaslatomat, hogy együtt szavazzunk a Bundestagban a bevándorlás kulcsfontosságú kérdésében. Ez jó hír a országunknak".
Porrá zúzná Merkel hagyatékát az utódja: saját pártja szerint is kudarcot vallottak a volt kancellár politikái
Változik a széljárás a német politikában. Friedrich Merz és konzervatívjai úgy látják, hogy Angela Merkel öröksége teher a jobboldallal vívott harcukban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.