
Bezár a bazár: újabb olasz fegyverszállítmányt kap Ukrajna - ám a védelmi miniszter szerint ez lesz az utolsó
Az olasz parlament megszavazta Ukrajna további támogatását a háború kezdete óta immáron tizedik fegyverszállítmány küldésével, amely a védelmi miniszter szerint az utolsó lesz.

Guido Crosetto a képviselőházban szerdán kijelentette, hogy Kijev katonai támogatását a tervek szerint 2025 végéig fenntartják, de reméli, hogy
soha nem lesz tizenegyedik fegyvercsomag.
A miniszter hangoztatta, abban bízik, nem kell többé az ukrajnai háború miatt felszólalnia a parlamentben, „mivel mindannyian ugyanabban bízunk, vagyis abban, hogy Ukrajnában béke lesz, az ország újjáépül, és a nemzetközi jogot nem fegyverekkel, hanem a béke asztalánál lehet megvédeni”.
A védelmi tárca vezetője úgy vélte, a béke első feltétele a tűzszünet megteremtése.
Crosetto szerint az ukrajnai harctéren a helyzet folyamatosan módosul, és az utolsó hónapokban Oroszország erősítette támadásait az ukrajnai infrastrukturális hálózat kulcsfontosságú pontjai ellen, kihasználva azokat a hadi eszközöket, melyeket a Moszkvát nyíltan támogató országok biztosítottak számára.
Az olaszok is megunták Kijev pénzelését
„A kezdeményezés a harctéren jelenleg stabilan Oroszország kezében van Ukrajna keleti szektoraiban” – vélte a védelmi miniszter.
Crosetto adatai szerint Moszkva közel 108 ezer négyezetkilométernyi területet ellenőriz Ukrajnában, ami az ország területe 18 százalékának felel meg, és – tette hozzá – teljes Észak-Olaszországgal egyenlő.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a háború kevesebb mint kétezer kilométerre zajlik Olaszországtól, amelyet egy rakéta pár perc alatt elérhet. Crosetto megjegyezte, a biztonsági feltételek az egész világban mélyen megváltoztak, de a diplomáciát és a béketárgyalások lehetőségét nem szabad suttba vágni.
„A világ nem ugyanaz, mint három évvel ezelőtt: tízezer koreai katona harcol Oroszország oldalán, Kína és Irán szintén jelentős segítséget nyújt, az orosz védelmi ipar sokkal jobban erősödött, mint a nyugati, a haditechnológia folyamatosan fejlődik, és nem lehet nem figyelembe venni a megváltozott helyzetet” – hangoztatta a miniszter.
Hatalmas olasz tanküzletet kötött a Rheinmetall, Magyarország is érintett
Története egyik legnagyobb üzletét kötötte Olaszországban a német Rheinmetall, amely olasz versenytársával, a Leonardóval áll össze. A Rheinmetall olyan tankokat szállít, amelyek részben magyar gyártásúak lesznek.





