BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hajótenderbotrány - reagált a BKV

Újabb botrány a fővárosban, Karácsony nem reagált. A BKV azonban levelet küldött a gyanús hajótender ügyében, amelyben kijelentették: túl jól végezték a dolgukat.

Mág hétfőn írt arról a Magyar Nemzet, hogy  egy hatósági vizsgálat szerint hamis referenciával nyerhetett pár éve Karácsony Gergely fővárosi hajótenderén győztes cég, s miután a pályázaton nyertes vállalkozás volt ügyvezetőjét a rendőrség hamis magánokirat felhasználásával gyanúsította meg, a napokban az ügyészség is megrovásban részesítette. S míg az ügyben a főpolgármester lapít, a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) levelet küldött, amelyben igyekeztek magyarázatot adni.

KARÁCSONY Gergely, NAV béremelés budapest szakszervezet bkv
Míg Karácsony bujkál, a BKV levelet küldött a gyanús hajótender ügyében, amelyben kijelentették: túl jól végezték a dolgukat / Fotó: Koszticsák Szilárd

A botrány még 2021-ben kezdődött, amelyről lapunk is írt: nem megfelelő referenciákkal nyerhetett tendert a Magyar Kikötő Fejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. a BKV-hajók üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázatán.

A Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálatot is indított az ügyben, mivel felmerült annak a gyanúja, hogy 

a referenciát adó Silverline Kft.-nek – a cég ügyvezetője a Magyar Kikötő Zrt. egykori vezérigazgatója volt – nem volt megfelelő, az eljárás során megkövetelt engedélye.

A vizsgálat lefolytatását a tenderen elbukott kft. kérte, amely megelőzően vitarendezésben szerette volna elérni, hogy a Karácsony Gergely vezette fővároshoz tartozó Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV Zrt.) vizsgálja meg a cég által benyújtott referenciákat, és szabálytalanság esetén érvénytelenítse azokat.

Ami érdekes, hogy hiába hívták fel a BKV figyelmét arra, hogy gond lehet az előzetesen benyújtott referenciákkal, a közlekedési cég gyorsan győztest hirdetett. A Közbeszerzési Döntőbizottság viszont a panasz nyomán elindította az eljárást. Karácsonyék csak annyit közöltek, hogy állnak minden vizsgálat elé.

Fővárosi hajótender: visszaélésről rántotta le a leplet a rendőrség

Egymást követik a botrányok a Karácsony Gergely vezette fővárosban. A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy hamis referenciával nyerhetett pár éve a fővárosi hajótenderen győztes cég.

Válaszolt a BKV

A vállalat levele szerint téves az az információ, hogy ne vizsgálták volna a Magyar Kikötő Zrt. által benyújtott referenciát. A bírálati folyamat során

  • először hiánypótlási felhívást küldtek az érintett ajánlattevőnek;
  • ezt követően a Magyar Kikötő Zrt. és a referenciát kiállító gazdasági társaság részéről további felvilágosítást kértek a teljesítés részleteire és a referencia valódiságára vonatkozóan;
  • a vállalatot felszólították, hogy a dokumentumokkal támasszák alá: megfelelnek-e az alkalmassági követelményeknek.

Ezen felül pedig megkeresték Budapest Főváros Kormányhivatalát a referenciában megjelölt teljesítmény ellenőrizhetősége vonatkozásban, valamint kérték az Innovációs és Technológiai Minisztérium felelős főosztályának tájékoztatását is az ügyben.

Mint írták, a bírálat eredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság – amely a botrány miatt külön vizsgálatot indított – sem vitatta, tehát szerintük a BKV jogszerűen, a közbeszerzési törvény tételes szabályainak és alapelveinek maradéktalan betartása mellett járt el.

Sőt, a tenderrel kapcsolatos bírságot az eljárás elhúzódásával magyarázták, amely véleményük szerint a bírálati többletvizsgálatoknak volt köszönhető – vagyis szerintük a társaság túl alaposan végezte a munkáját.

Feddhetetlenségüket azzal is megpróbálták alátámasztani, hogy rámutattak: a BKV valóban nem nyomozó hatóság, eszközeik pedig korlátozottak, és még a rendőrségi nyomozás is csak több év után jutott értékelhető eredményre. A botrány azonban évekkel ezelőtt robbant ki, a sajtóban már akkor is megjelentek riportok az ügy problémáiról.

A BKV ráadásul a tüzetes nyomozásuk és az aggályaik ellenére a Magyar Kikötőt hirdette ki, mint a pályázat győztesét. Még szerencse, hogy végül nem kötöttek velük szerződést.

Mini-Dubaj: nem várt helyről kapott méretes ütést Karácsony Gergely – A legdilettánsabb döntést hozta

Egyértelműen rossz döntést hozott Budapest azzal, hogy elkaszálta a Mini-Dubaj projekt – erről beszélt Debrecen polgármestere, Papp László, aki alapvető problémának látja, hogy ha politikai érdek fűződik valaminek az „elgáncsolásához”, akkor abba az ellenzék mindig beleáll.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.