Az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén vasárnap kijelentette, elkötelezett Gáza megvásárlása és birtokbavétele mellett, de lehetővé tenné, hogy a háború sújtotta területek egy részét más közel-keleti államok építsék újjá.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy birtokba vegyük a területet, és gondoskodjunk arról, hogy a Hamász ne térhessen vissza
– jelentette ki Donald Trump a Gázai övezetről.
„Nincs semmi, ami miatt vissza lehetne költözni. Az egész hely egy bontási terület, ami maradt, azt pedig elbontjuk” – tette hozzá. Trump azt is kijelentette, hogy
nyitott arra a lehetőségre, hogy palesztin menekülteket is beengedjenek az Egyesült Államokba, de az ilyen kéréseket eseti alapon mérlegeli.
A Reuters cikke szerint Ezzat El Rashq, a Hamász politikai szárnyának tagja elítélte Trump legutóbbi kijelentéseit Gáza megvásárlásával és birtoklásával kapcsolatban. Kijelentette, hogy
„Gáza nem egy megvásárolható ingatlan” és „a palesztinok meghiúsítják a kitelepítési terveket”.
Trump korábban arról beszélt a Fehér Házban a sajtó előtt, hogy a Gázában élő palesztinokat véglegesen ki kell költöztetni, és létrehozna egy „közel-keleti riviérát”. Hozzátette, hogy hamarosan több országgal is bővülhet majd az izraeli–arab megbékélésről szóló békeegyezmények rendszere, az Ábrahám-egyezmények köre. „Szükségünk van a Közel-Kelet stabilitására” – mondta az elnök.
A Gázai övezet jövőjével kapcsolatban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Trump oldalán közölte, hogy
a terület a jövőben nem jelenthet fenyegetést Izraelre.
„Mahmúd Abbász elnök és a palesztin vezetés határozottan elutasítja a Gázai övezet megszállására és a palesztinok hazájukból történő elköltöztetésére vonatkozó felszólításokat” – jelentette ki a palesztin politikus szóvivője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.