Mint az MBH Bank felügyelőbizottsági tagja, Magyar Péter könnyen hozzáférhetett olyan bennfentes információhoz, amelyet akár le is tudott kereskedni. A politikus az erről szóló híreket cáfolja, az ügyben nyomozás van folyamatban – írta a Magyar Nemzet.
Rendelkezhetett bennfentes információval Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke 2023-ban az Opus Nyrt.-vel kapcsolatban, hiszen annak idején az MHB Bank felügyelőbizottságának tagja volt. Márpedig a bank brókercége bonyolította le az Opus-részvény visszavásárlási programját, amelynek nyomán megugrott a cég részvényeinek árfolyama.
Emlékezetes, hogy a Magyar Péterrel kapcsolatban megjelent hangfelvételek egyikén a Tisza Párt elnökének volt barátnője, Vogel Evelin arról beszél, hogy Magyar Péternek kilencvenmillió forintnyi részvénye van, és hogy részben olyan információk birtokában keresett pénzt a tőzsdén, amelyekről nem kellett volna tudnia. Ennek alapján az Index arról írt, hogy az ügyben bennfentes kereskedelem gyanújával a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik.
A Tisza Párt elnöke a cikk megjelenése előtt is határozottan tagadta a bennfentes kereskedés tényét, de a lap tegnap mégis azt állította, bizonyítékokhoz jutott hozzá arról, hogy
a politikus bennfentes kereskedést folytatott a tőzsdén.
Az Index azt állította, hogy Magyar Péter 2023. július 21-én, pénteken délután háromkor „az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket”.
Márpedig az Opus valóban azon a napon, tőzsdezárás után tette közzé a részvény-visszavásárlási programjával kapcsolatos részleteket, mégpedig délután 17 óra 29 perckor. Az MBH brókercége pedig nyilván rendelkezhetett ezzel az információval, hiszen ők bonyolították le a részvény-visszavásárlási programot. Vagyis nem zárható ki, hogy
az MBH felügyelőbizottsági tagjaként hozzá is eljuthatott ez az információ.
Az ügy fontos részlete továbbá az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank januárban arról számolt be, hogy 21 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben, és feljelentést tett a bennfentes kereskedelmet, illetve a bennfentes információk jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt. Akkori közleményük szerint a magánszemély bennfentes információt szerzett és adott tovább az Opus Nyrt. részvény-visszavásárlási bejelentése előtt, és ennek felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat.
Lebuktatták Magyar Pétert: ezzel a piszkos trükkel gazdagodhatott meg
Kiderült, hogyan tehetett szert jelentős bevételre a tőzsdén a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter határozottan tagadja a vádakat, és csütörtök délután közleményt adott ki.
Azt is írták, hogy bennfentes kereskedelem és bennfentes információ jogosulatlan közzététele gyanúja miatt a történtek nyomán
a felügyelet feljelentést is tesz az illetékes hatóságnál.
Az MNB a mostani mellett több egyéb, a bennfentes kereskedelem gyanúját felvető befektetői magatartást is azonosított az Opus érintett közzétételét megelőzően, és hét személy ellen folytatott vizsgálatot. Ezek kapcsán további piacfelügyeleti eljárásokat folytat. Tehát egyáltalán nem kizárható, hogy ennek a vizsgálatnak a folyományaként kerülhettek nyomozati információk az Indexhez.
Mindenesetre Magyar Péter a hír megjelenése után ismét tagadta a vádakat. A Tisza Párt csütörtöki közleménye szerint az Index által leírt állításokból egy szó sem igaz. „A cikkben idézett napon nem vettem és nem is adtam el részvényt. Ellentétben a Fidesz számos politikusával és a kitartott propagandistáikkal, én soha nem követtem el tőzsdei bűncselekményt” – közölte Magyar Péter.
Magyar Péter állításával kapcsolatban tőzsdei kereskedők lapunknak arra hívták fel a figyelmét, hogy előfordulhat, hogy a befektetési számláján az adott napon nem lesz kimutatva a szóban forgó ügylet, hiszen a részvény adásvételét T+2 nappal számolják el, vagyis jellemzően két nap után jelenik meg a befektetési számlán.
Mindenesetre a részvényvásárlás ténye a hatóságok által könnyen kideríthető, hiszen a Keller Zrt. elvileg minden tranzakciót nyilvántart.
Nem rejtik véka alá: a 13. havi nyugdíj megszüntetésével viccelődött a Tisza Párt programírója
Petschnig Mária Zita a belvárosi Szabadegyetem rendezvényén gúnyolódott a kormány intézkedésén. A Tisza Párt vezetője után a programírójuk is hadat üzent a magyar nyugdíjnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.