BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Norvégia megduplázza Ukrajna támogatását

A kormány és az ellenzék közös állásponton volt abban, hogy az Oslo által novemberben bejelentett, 35 milliárd koronás pénzügyi segélyt megduplázzák. A skandináv ország a saját védelmi kiadásait is növelni fogja.

Norvégia 85 milliárd norvég koronára (2889 milliárd forint), azaz több mint duplájára emeli az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatást idén, miközben saját védelmi kiadásait is növelni fogja – jelentette be a skandináv ország miniszterelnöke, Jonas Gahr Store.

Stock - Flags Norvégia megduplázza Ukrajna támogatását
Fotó: NurPhoto via AFP

A kormányfő elmondta, hogy a kormány és az ellenzék közös állásponton volt abban, hogy az Oslo által novemberben bejelentett, 35 milliárd koronás pénzügyi segélyt megduplázzák, a parlamentben elmondott beszédében pedig figyelmeztetett, hogy Norvégia biztonsági helyzete a második világháború óta nem volt ennyire súlyos.

Hozzátette: nemsokára a parlament elé terjeszti a védelmi költségvetés módosított változatát is. Érdemes megemlíteni: az ukrajnai háború kezdete óta az Oroszországra kirótt szankciók nyomán Norvégia Európába irányuló gázeladásából származó bevételei jelentősen megugrottak.

Csak 2023-ban a norvég vagyonalapba az olaj- és gázbevételekből befolyó összeg 1,1 ezer milliárd koronára duzzadt, ami közel háromszorosa a 2008-ban elért korábbi rekordnak.

Az oroszok szerint Ukrajna képtelen pótolni a veszteségeit

Képtelen mozgósítással pótolni a fronton elszenvedett veszteségeket Ukrajna az orosz hadügyminisztérium szerint, melynek becslése szerint a sebesült és elesett ukrán katonák száma hónapok óta meghaladja a mozgósítottakét. Az oroszok szerint Ukrajna februárban kevesebb mint 28 ezer embert mobilizált, míg az ország hadseregének összesített vesztesége ugyanebben az időszakban 38 920 katona volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.