Visszavonta az évi két óraátállítás megszüntetéséről szóló javaslatát az Európai Bizottság, miután a tagállamok éveken keresztül nem tudtak dűlőre jutni, hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon érvényben. Mivel így már asztalon sincs a téma, úgy tünik a jövőben is velünk marad az óraátállítás intézménye.
FRISSÍTÉS: A cikket jegyző kolléga véletlenül egy korábbi tájékoztatást vett alapul, így félreértve a helyzetet téves információkat közölt. Az Európai Bizottság nem vonta vissza a javaslatot, noha rövid ideig így szerepelt az uniós nyilvántartásokban, de a döntés most továbbra is az Európai Tanácsra vár, vagyis arra, hogy a tagországok vezetői megegyezzenek a kérdésben. Olvasóinktól elnézést kérünk!
Mivel még arról sem született megállapodás, hogy mi legyen az óraátállítás megszüntetésének a menetrendje, a bizottság honlapján olvasható közlemény szerint ezért egyelőre marad a jelenlegi rendszer.
Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő tanács még nem tudott megállapodni a javaslatról,
annak ellenére sem, hogy a tagállamok minősített többsége is elegendő az álláspont kialakításához, míg a végső szövegről a testület az Európai Parlamenttel (EP) közösen dönt. Az EP 2019-ben már döntött az óraátállítás megszüntetéséről, de ezzel a tanácsnak is egyet kellene értenie.
Az óraátállítás gyakorlata megelőzi az Európai Unió létrejöttét, először az első világháború alatt vezették be, hogy energiát spóroljanak, majd az 1970-es évek energiaválsága alatt tért vissza számos országba. Az unió a nyári időszámításról az 1980-as években közölt irányelvet, hogy összehangolja a tagállami gyakorlatokat a közös piac zökkenőmentes működése érdekében. Korábban Gulyás Gergely arról beszélt, hogy Magyarország a nyári időszámítás megtartását támogatná.
A jelenlegi irányelv az óraátállításról 2001-es, minden országban március és október utolsó vasárnapján kerül rá sor.
Az unió egyébként három időzónán keresztül húzódik, Írország és Portugália a nyugat-európai időzónát használja, a közösség zöme, köztük Magyarország és másik 16 tagállam a közép-európai, míg Bulgária, Ciprus, a balti országok és Románia a kelet-európai időzónában van.
Noha ma már az óraátállítás eredeti céljai nem állnak fent – hiszen az energiahasználati szokások is sokat változtak, sőt az óraátállításnak negatív hatásai is vannak –, ám mivel a tagállamok képtelenek egyezségre jutni, a jelenlegi rendszert nem lehet megszüntetni. Hiszen az könnyen csak még töredezettebbé tenné Európa-szerte az időszámítást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.