Harald Gante altábornagy, a német Bundeswehr tábori hadseregének vezetője szerint az országnak vissza kell vezetnie a sorkatonai szolgálatot, hogy kielégíthesse védelmi igényeit.
Gante a dpa német hírügynökségnek adott interjújában mondta el, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben a hadsereg nem támaszkodhat kizárólag önkéntesekre.
Rengeteg új feladatunk van, miközben az ország védelmét is ki akarjuk terjeszteni. Meredek létszámnövekedésre van szükségünk, és ezt csak a sorkatonaság visszaállításával lehet elérni
– jelentette ki az altábornagy, kiemelve, hogy az utóbbi években a Bundeswehr egyre nehezebben tudott megbirkózni a belbiztonság, valamint a nemzet- és szövetségvédelem területén fellépő új problémákkal.
Szerinte Németországnak fel kell készülnie arra, hogy Moszva megpróbálja visszaállítani szovjet korabeli befolyását – beleértve Kelet- és Közép-Európa leigázásával. Ezt Gante szerint a legkönnyebben hiteles elrettentéssel lehet megakadályozni.
A német kormány még 2011-ben függesztette fel a kötelező katonai szolgálatot, ám ennek ügyében semmiféle törvényi változtatás nem történt – emiatt a régi rendszert egy tollvonással vissza lehetne állítani.
Németország jelenlegi védelmi minisztere, Boris Pistorius többször is kijelentette, hogy a katonai szolgálat valamilyen formájára szükség lenne, miután az orosz–ukrán háború kirobbanása aggodalmat keltett Európa jövőbeli biztonságával kapcsolatban. A múlt vasárnapi választásokat megnyerő konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig szintén kifejezte érdeklődését valamiféle kötelező nemzeti szolgálat iránt.
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján azonban a sorkatonaság visszaállítása kizárólag az idősek körében népszerű – akikre ez nem vonatkozna –, ez pedig az Ifo Gazdaságkutató Intézet kutatása alapján akár 70 milliárd euróba is kerülhet a német állam számára, amely jelenleg a gazdaság összeomlását próbálja megállítani.
Sorkatonaság: ki és hol kerülhet sorra Európában?
A skandinávok és a balti államok ma is soroznak, a svédeknél még a nők is szolgálnak. Németország nagy vita után egyelőre maradt a hivatásos hadseregnél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.