
Rendkívüli: Ukrajna megtámadta Moszkvát – munkában az orosz légvédelem
Ukrajna dróntámadást indított az orosz főváros ellen – közölte Moszkva polgármestere hétfőn, kora reggel. Ez az orosz-ukrán háborúban ha nem is példátlan, de mindenesetre nem bevett gyakorlat. Nagy kérdés, milyen orosz válasz érkezik a történtekre.

Szergej Szobjanyin arról számolt be, hogy az orosz légvédelmi egységek
megsemmisítettek négy Moszkva felé tartó ukrán drónt.
A Ren.tv szerint a harci eszközöket Podolszknál lőtték ki, mindegyik a főváros felé repült. Ez lényegében egy húsz kilométeres távolságot jelent.
Orosz-ukrán háború: dróntámadás Moszkva ellen
Az orosz főváros vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazásban azt közölte, hogy az első jelentések szerint a lehulló törmelékek nem okoztak sérülést vagy kárt. A mentési munkálatok nem értek véget, a szolgálatok a helyszínen dolgoznak.
Az ukrán oldal nem erősítette meg a támadást, de a helyzet komolyságát jól mutatja, hogy az orosz polgári légi közlekedési felügyelet (Roszaviacija) ugyancsak a Telegramon jelentette be, hogy a Moszkvát kiszolgáló egyik kulcsfontosságú repülőtéren, a domogyedovói légikikötőben ideiglenesen korlátozták a járatok fogadását és indítását a légi közlekedés biztonsága érdekében.
Akit érdekel, hogy néz ki a gyakorlatban az orosz légvédelem, az az alábbi videóban megtekintheti.
Közben a Ria arról számolt be, hogy az orosz légvédelem 26 ukrán pilóta nélküli repülőgépet semmisített meg összesen három oroszországi régióban, ezek közül az egyik a moszkvai. A védelmi minisztérium közlése szerint az orosz légelhárítás moszkvai idő szerint május 4-én 23:00 órától május 5. 02:30-ig volt akcióban. Ez alatt
- 17 drónt a Brjanszki régió fölött,
- Kalugában ötöt,
- Moszkvánál pedig még négyet lőttek ki.
Az orosz lap megjegyezte, hogy Ukrajna szinte naponta próbálja drónokkal támadni Oroszország határvidékét és középső régióit. Ugyanakkor a közvetlenül Moszkvát célzó katonai műveletek nem általánosak. Az eddigi tapasztalatok szerint az orosz légvédelmi erők többnyire elfogják az ellenséges drónokat.
Akit érdekel, hogy néz ki a gyakorlatban az orosz légvédelem, az az alábbi videóban megtekintheti.
Színt vallott Ursula von der Leyen embere: az EU már azt tervezi, hogyan duplázza meg az Ukrajnának küldött fegyvereket – 80 milliárd euró az új szám
Az unió bővítené az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást. A védelmi biztos szerint az EU ezt ukrán gyártóktól való fegyvervásárlással biztosítaná.
Ajánlott videók






