Iránban szerdán gyakorlatilag lekapcsolták az internetet – jelentette a Netblocks nevű, londoni székhelyű szervezet, amely globálisan figyeli az internetforgalmat. A szervezet valós idejű adatok alapján számolt be arról, hogy az ország szinte teljes területén megszűnt az internetelérés. A jelenséget teheráni lakosok is megerősítették, akik telefonon közölték, hogy teljesen elérhetetlenné vált a hálózat.
A kommunikációs minisztérium később hivatalosan is bejelentette, hogy „átmenetileg korlátozzák” az internetszolgáltatást. A lépést azzal indokolták, hogy meg akarják akadályozni, hogy „az ellenség az állampolgárok életét és vagyonát fenyegesse”.
A háttérben nemcsak rakéták és drónok repkednek, hanem kibertámadások is zajlanak: az Izrael-barát Predatory Sparrow nevű hekkercsoport szerdán bejelentette, hogy megtámadta Irán legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjét, a Nobitexet. A támadást követő közleményük szerint ez már a második nagy csapásuk Irán pénzügyi rendszere ellen, miután korábban sikeresen feltörték az ország legnagyobb bankját is.
A csoport állítása szerint céljuk az, hogy megbénítsák az iráni pénzügyi infrastruktúra kulcselemeit, és ezzel nyomást gyakoroljanak a teheráni vezetésre. Bár a bejelentéseik hitelessége nem minden esetben ellenőrizhető független forrásból, az tény, hogy Irán most egyszerre néz szembe fizikai és digitális fenyegetésekkel – és az internetleállás minden bizonnyal ennek a háborús nyomásnak a része.
A jelenlegi konfliktus rávilágít arra, hogy a modern hadviselés már nem csupán a csatatéren zajlik. Az információs tér és a kibertér legalább akkora stratégiai jelentőségű, mint a frontvonalak – és a polgári lakosság ennek a harcnak is a közvetlen elszenvedője.
Végzetes pontosság: ők az izraeli rakétacsapások áldozatai – megtizedelték az iráni katonai és nukleáris elitet
A műveletek súlyos csapást mértek Teherán stratégiai infrastruktúrájára. Izrael célzott támadásaiban az iráni hadsereg és hírszerzés legfelsőbb vezetői, valamint legalább tíz, a nukleáris programban részt vevő tudós vesztette életét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.