Ahogy a Közel-Keleten újra éleződnek a harcok, és Európa is egyre inkább szembesül a térségi konfliktus következményeivel, Izrael határozott katonai fellépést folytat Iránnal szemben. A Magyar Nemzet Rapid Extra című podcastjában Maya Kadosh, Izrael magyarországi nagykövete világossá tette: Irán célja nem csupán az, hogy háborút szítson Izraellel – a rezsim kinyilvánított célja, hogy eltörölje Izraelt a térképről.
A nagykövet szerint Izrael jelenleg két fronton is okkal aggódik: az iráni nukleáris program előrehaladottsága, illetve az egyre nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéták jelentik a legfőbb fenyegetést.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megállapítása alapján Irán elegendő dúsított urániummal rendelkezik akár kilenc atomtöltet előállításához
– mondta a diplomata. Hozzátette: a párhuzamosan fejlesztett rakétarendszer mostanra már az egész európai kontinenst is képes elérni, ami új dimenzióba helyezi a fenyegetést.
Miközben a nyugati országokban példa nélküli mértékű antiszemitizmus üti fel a fejét, Irán és szövetségesei – például a Hezbollah és a Hamász – újra mozgósítanak a Közel-Keleten. A diplomata szerint ezek a csoportok valójában Irán előretolt katonai és ideológiai bázisai, amelyek Teherán finanszírozásával és irányításával működnek. Az izraeli védelmi műveletek célja nem csupán a közvetlen fenyegetések elhárítása, hanem annak megakadályozása, hogy ezek a rendszerek tovább erősödjenek.
A helyzet komolyságát az is jól jelzi, hogy a G7-csúcson is napirendre került az izraeli–iráni konfliktus. Az amerikai elnök, Donald Trump a Truth Social platformon egyértelmű figyelmeztetést küldött Teheránnak: ha Irán nem állítja le az atomprogramját, a katonai beavatkozás lehetősége is felmerülhet. Kadosh nagykövet szerint ugyan Izrael nem döntéshozó ebben a kérdésben, de rendkívül hálás az Egyesült Államok támogatásáért, amely egyre aktívabban járul hozzá az izraeli lakosság védelméhez.
Izrael „az utolsó órában” hajtott végre célzott légicsapásokat az iráni nukleáris létesítmények ellen. Kadosh szerint ezek a lépések megelőző jellegűek voltak, és elkerülhetetlenné váltak, mivel Irán közvetlenül fenyegette az ország biztonságát. A rakétáik azonban már nemcsak Izraelt fenyegetik, hanem európai nagyvárosokat is elérhetnek.
„Izrael most azt teszi, amit tennie kell – nemcsak saját védelme érdekében, hanem az európai szövetségeseink biztonsága miatt is” – hangsúlyozta a nagykövet. Szerinte a nemzetközi közösség felelőssége is, hogy világosan kiálljon: Irán nem juthat atomfegyverhez, és Izraelnek joga van az önvédelemhez. A diplomata pozitívumként emelte ki, hogy egyre több európai vezető is így nyilatkozik, és üdvözli azokat a politikai állásfoglalásokat, amelyek ezt a jogot megerősítik.
A tét tehát nem csupán Izrael jövője, hanem Európa biztonsága is. A térségben zajló konfliktusokat már nem lehet lokális ügyként kezelni – tette hozzá a nagykövet –, mert Irán ambíciói és katonai kapacitásai messze túlnyúlnak a Közel-Kelet határain.
Megszólalt az Irán elleni háborúról az izraeli magyar nagykövet: minden forgatókönyvre készen állunk
Maya Kadosh, Izrael állam magyarországi nagykövete szerint Irán az elmúlt időszakban felgyorsította és jelentős előrelépést tett az atomfegyverekkel kapcsolatos tevékenységében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.