Azonnali tűzszünetet és minden túsz feltétel nélküli szabadon bocsátását követeli Gázában az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács a brüsszeli EU-csúcs zárónyilatkozatának vonatkozó fejezetében az izraeli–palesztin ellenségeskedés végleges megszüntetése érdekében. A tagállami vezetők közölték, hogy az Európai Unió szilárdan elkötelezett a Közel-Kelet békéje, biztonsága és stabilitása mellett.
Az uniós vezetők a palesztin–izraeli konfliktus kapcsán a humanitárius helyzet súlyosságára is felhívták a figyelmet a palesztinok lakta Gázában, és a polgári áldozatok magas számát, valamint az éhezés mértékét elfogadhatatlannak nevezték. Az Európai Tanács tagjai felszólították Izraelt, hogy oldja fel a Gázai övezet blokádját, tegye lehetővé a humanitárius segélyek azonnali és akadálytalan hozzáférését és elosztását az egész övezetben. Az Európai Tanács szerint
Izraelnek be kell tartania a nemzetközi jogot, ideértve a humanitárius jog szerinti kötelezettségeit is.
Az uniós vezetők ugyanakkor azt is elítélték, hogy a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet megtagadta a még fogva tartott túszok átadását, de bírálták a másik palesztin területen, Ciszjordániában kialakult helyzet elmérgesedését is, a zsidó telepesek erőszakos cselekedeteinek a fokozódása, az illegális telepek terjeszkedése és Izrael katonai műveletei után. A testület szerint folytatni kell a szélsőséges telepesekkel és az őket támogató szervezetekkel szembeni, valamint a Hamász elleni korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos munkát.
A nyilatkozat szerint az Európai Unió továbbra is szilárdan elkötelezett a kétállami megoldáson – Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásán – alapuló tartós és fenntartható béke mellett.
Az Európai Tanács az Izrael és Irán közötti fegyveres konfliktus kapcsán üdvözölte az ellenségeskedés beszüntetését, és felszólította a feleket, hogy tartsák be a nemzetközi jogot, tanúsítsanak önmérsékletet, és tartózkodjanak az olyan intézkedésektől, amelyek újabb eszkalációhoz vezethetnek. Hozzátették, hogy Iránnak nem szabad megengedni, hogy atomfegyverhez jusson, Teheránnak be kell tartania az atomsorompó-szerződés szerinti kötelezettségeit. Jelezték azt is, hogy
az EU továbbra is hozzájárul a feszültség csökkentését és az iráni atomkérdés tartós megoldását célzó minden diplomáciai erőfeszítéshez.
Az uniós vezetők a Szíriával szembeni gazdasági szankciók közelmúltbeli feloldását üdvözölték, és emlékeztettek a békés, külföldi beavatkozástól mentes átmenet fontosságára, felszólítottak az etnikai kisebbségek és az eltérő vallási hátterű lakosság jogainak megkülönböztetés nélküli védelmére.
Mindezek mellett az Európai Tanács Libanon és népe iránti támogatását is megerősítette, valamint üdvözölte a gazdasági és biztonsági helyzet stabilizálása érdekében kifejtett erőfeszítéseket. A tagállami vezetők felszólítottak a 2024. november 27-én megkötött tűzszüneti megállapodás, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsában született, idevonatkozó határozat végrehajtására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.