Oroszország hűtőkamionok tucatjait irányította az orosz–ukrán határ egy titkos pontjára. A kamionokban több mint 1200 ukrán katona mélyhűtött holtteste várta, hogy az állítólagos megbeszélés szerinti átvétel megtörténjen. Orosz források szerint hiába vártak, az ukrán fél nem jelent meg, hogy a holttesteket átvegye. Ukrajna tagad.
Moszkva dúlt-fúlt és kilátásba helyezte, hogy nyilvánosságra hozza a holttestek nevét, kilétét, hogy az ukrán családok, túlélők, hozzátartozók – követelve szeretteik, gyermekeik holttestének mielőbbi átadását – pokollá tegyék a kijevi külügyminisztérium illetékeseinek életét.
A pravoszláv vallásban ugyanis az az elvárás, hogy a halottat nem szabad elhamvasztani, a földi maradványokat minél előbb el kell temetni.
Kijev motívumai kevésbé világosak. A nyugati médiafősodor összetartása jegyében a Moszkva által átadásra beígért összesen hatezer holttestről a nagy nyugati médiumok nagyon keveset írtak. Ukrajna számára a dolog azért is lehetett kínos, mert ők nem tudták hasonló szomorú rakománnyal ellentételezni a hatezer elesett ukrán katona holttestét.
A Baltikumban működő, a moszkvai hatóságokkal szemben ellenséges Meduza.io portál az oroszok által manipulált „mocskos politikai és propaganda játszmának” minősítette a történteket. A hivatalos Ukrajna hasonló jelzőket használt, és Moszkva „piszkos játékának” nevezte az esetet. Az ukrán vezetés azt állítja, hogy a holttestek átadásáról nem is volt szó a tárgyalásokon, az az orosz propagandagépezet Kijevet lejárató akciója volt.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint
százféle kibúvót hallottak a holttestátadásról, a fogolycsere következő szakaszáról.
Ezeknek a valóságalapját aligha lehet felfedezni, tette hozzá. A Peszkov-nyilatkozat kulcselemei:
Ha ezt Oroszország meglépi és a Nemzetközi Vöröskereszt, vagy más hasonló szervezet embereit is bekapcsolja, az Ukrajna számára hatalmas presztízsveszteséget jelenthet.
Az orosz–ukrán tárgyalások stílusa, hangneme durvul, gyors megállapodásra az alapcélról, a tűzszünetről, majd az átfogó tárgyalások megindításáról egyre kevesebb szó esik. Egyik fél sem akar a mostani helyzetben megállapodást, írja a RIA Novosztyi szemlézője.
Kijev egyre súlyosbodó gondja az egymilliós főre becsült fegyveres erőkben az emberhiány – ez egyébként az orosz hadseregben is probléma.
Zelenszkij elnök visszatért a régi taktikához és az amerikaiakat a szankciós nyomás fokozására, az európaiakat a fegyverszállítások üteme gyorsítására szólítja fel. Egyelőre nem világos, hogy az USA, a Trump-adminisztráció milyen mértékben támogatja Ukrajnát, akár fegyverszállításokkal, akár pénzzel. A korábban ultra-magabiztos amerikai elnök egyre inkább a kivárásra játszik. Ukrajna kérését, hogy növeljék a légvédelmi rendszerek szállítását, a brüsszeli NATO-központban a tisztviselők egymásnak küldözgetik, hiszen az ötszörösére kellene növelniük légvédelmi rendszereik kapacitását.
Erjed a helyzet Európában is. Németországban a Friedrich Merz (CDU)-vezette fekete-vörös nagykoalíció kisebbik partnere, a szocdemek lázadnak. A Sternben, a hozzájuk közelebb álló nagy német hetilapban megjelent cikk egy Manifest nevű, belső használatra szánt dokumentumra hivatkozva tárgyalásokat követel Oroszországgal, ugyanakkor Németország felfegyverzéséről, a 182 ezres Bundeswehr további 60 ezer katonával való megerősítéséről szól.
A szocdemek belső lázadása mögött nagyvállalati energiaérdekek is húzódhatnak,
a német nagyvállalatok egyre erősebben követelik az olcsó orosz energiahordozókhoz való visszatérést.
Ezzel párhuzamosan az orosz sajtóban megszaporodtak a cikkek az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) minőségének romlásáról. A megszólaltatott orosz szakértők szerint a minőségromlás összefügg a kőzetrepesztéses technológián alapuló gázkitermelés sajátos technológiájával.
A gazdasági nézetkülönbségek politikai szinten is érezhetőek. Merz kancellár mind közelebb kerül Ursula von der Leyen radikális Oroszország-politikájához, amely felgyorsítaná az EU 18. szankciós csomagja elfogadtatását és alkalmazását. Ez az eddigi legradikálisabb pénzügyi büntetőeszköz, 22 orosz bank teljes kizárását javasolja a SWIFT nemzetközi pénzügyi elszámolási rendszerből. A hírek szerint Brüsszel még a lassan lejáró lengyel EU-elnökség időszaka alatt, 2025 első felében keresztülpréselné az apparátuson az újabb pakkot – Pozsony és Budapest vétója azonban borítékolható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.