
Zelenszkij Párizsban: részletes biztonsági garanciákat kap Ukrajna – ha nem találkozik Putyinnal, ez semmit sem fog érni
Volodimir Zelenszkij szerint a Donald Trump amerikai elnökkel és több európai vezetővel folytatott megbeszélése már a biztonsági garanciák részleteiről szólt, ám hozzátette: a végső áttöréshez elengedhetetlen lenne egy személyes találkozó Vlagyimir Putyinnal, amit Moszkva szerinte minden eszközzel próbál halogatni – írta a Bloomberg.

A nyilatkozat Párizsban hangzott el, ahol Zelenszkij közös sajtótájékoztatót tartott Emmanuel Macron francia elnökkel. Az ukrán államfő külön hangsúlyozta: a harcokban bevetett fegyverek mintegy 60 százalékát már maga Ukrajna állítja elő, vagyis a háborús gazdaság működőképessége fennmaradt.
Brüsszel beállt Volodimir Zelenszkij mögé
Macron a találkozón közölte, hogy 26 ország vállalt kötelezettséget Ukrajna biztonsági garanciáinak támogatására, amennyiben tűzszünet jönne létre. A francia elnök szerint ezek a garanciák akár csapattelepítéseket is magukban foglalhatnak, a részleteken azonban még dolgozni kell.
Az Egyesült Államok ugyan részt vett a konzultációban, de Trump egyelőre nem tett egyértelmű vállalást az amerikai szerepvállalásról, csupán annyit jelzett: a Washington által nyújtandó támogatás pontos formáját a következő napokban határozzák meg.
A biztonsági garanciák kérdése kulcsfontosságú Kijev számára, mivel a Nyugat támogatása nélkül az ország katonailag és politikailag is kiszolgáltatott maradna Moszkvával szemben. Zelenszkij szerint a tűzszüneti tárgyalások csak akkor lehetnek sikeresek, ha a nemzetközi közösség egységes fellépése mögött kézzelfogható garanciák állnak.
A labda Kijevnél van: Putyin egyértelmű üzenetet küldött Zelenszkijnek – ha most nem lesz béketárgyalás, a háború erővel lesz befejezve
Az orosz elnök szerint „látszik a fény az alagút végén”, mert Washington már kész a kompromisszumra, de a feltételeiből nem enged. Vlagyimir Putyin ismét nyomást gyakorolt Ukrajnára, amikor Pekingben kijelentette: ha Kijev nem hajlandó tárgyalások útján lezárni a háborút, Moszkva katonai erővel fogja megoldani.
Ajánlott videók
