BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna ezzel a hárompontos tervvel kényszerítené tárgyalóasztalhoz Oroszországot

Ukrajna három pillérre épülő stratégiát hirdetett meg a háború lezárásának kikényszerítésére. A béketervben szerepel a légtér teljes védelme, az orosz erők szárazföldi és tengeri megállítása, valamint az orosz gazdaság további szorítása. Mihajlo Fedorov védelmi miniszter szerint a cél mérhető: olyan veszteségeket és nyomást gyakorolni Oroszországra, amely mellett a háború már nem lesz fenntartható.

Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter nyilvánosságra hozta kedden azt a tervet, amelynek célja, hogy rákényszerítse Oroszországot a háború befejezéséről szóló megállapodásra. A három pontból álló ukrán terv első pontja Ukrajna légterének lezárását érinti.

ukrajna Russian Invasion Of Ukraine - Illustrations
Ukrajna három pillérre épülő stratégiát hirdetett meg a háború lezárásának kikényszerítésére / Fotó: NurPhoto via AFP
  • Fedorov szerint a legfőbb prioritás a polgári lakosság és az infrastruktúra védelme az orosz támadásokkal szemben. „Célunk, hogy valós időben azonosítsuk a légi fenyegetések 100 százalékát, és legalább a rakéták és drónok 95 százalékát elfogjuk. Már elindult egy többszintű, kis hatótávolságú légvédelmi rendszer létrehozása és az elfogóeszközök bővítése. Fontos szervezeti változások is kezdetüket vették. Ezek az első lépések a Sahíd drónokkal szembeni rendszerszintű fellépés és városaink stabil védelme felé. Ha a légtér teljes védelem alatt áll, akkor az ország működik” – emelte ki Telegram-bejegyzésében a miniszter.
  • Közlése szerint a terv második pontja Oroszország megállítása szárazföldön, tengeren és a kibertérben. Elmondta, hogy az orosz fél a donyecki területen egy négyzetkilométernyi ukrán földért 156 katonát veszít. Ukrajna ezt a mutatót 200 elesett katonára kívánja emelni. „Ez az a veszteségi szint, amely mellett az előrenyomulás lehetetlenné válik” – jegyezte meg.
  • A terv harmadik pontja az orosz gazdasági szektorra gyakorolt nyomást érinti. A tárcavezető kifejtette, hogy a háború addig folytatódik, amíg Oroszországnak van pénze lőszerre, a katonák szerződéses kifizetéseire és propagandára. „E forrás fő bevételi alapja a kőolaj” – mutatott rá.

Fedorov hangsúlyozta, hogy a terv minden egyes pontjához Ukrajnának konkrét, mérhető céljai és eredményei vannak. A védelmi minisztérium vezetője szerint három fő irány mentén kívánják megvalósítani a tervet:

  1. Partnerségek, kölcsönösen előnyös együttműködés annak érdekében, hogy már idén rekordösszegű nemzetközi támogatást érjenek el drónok beszerzésére, a katonák stabil juttatásainak biztosítására, a légvédelem és más védelmi rendszerek megerősítésére. 
  2. Technológiai fölény. Legalább tíz lépéssel az ellenség előtt járni mindenféle technológia terén. 
  3. A háború matematikája. A Delta rendszernek köszönhetően már most minőségi adatokat kapnak a harctérről. A következő lépés az adatok döntő erővé alakítása.

Vladiszlav Volosin, az ukrán déli erők szóvivője az Ukrinform állami hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az ukrán erők teljes mértékben ellenőrzésük alatt tartják a Zaporizzsja megyei Ternuvate települést, annak ellenére, hogy az orosz csapatok állításuk szerint elfoglalták azt.

Az ukrán vezérkar közölte, hogy az ukrán erők – egyebek mellett Atacms rakéták alkalmazásával – csapást mértek az orosz csapatok vezetési pontjaira, raktáraira és egy szerelőbázisára Donyeck és Zaporizzsja megyében.

Szerhij Horbunov, a Donyeck megyei Kosztyantinyivka városának polgármestere arról tájékoztatott, hogy az orosz csapatok FPV-drónnal mértek csapást a település térségére, a támadásban egy ember meghalt, kettő pedig megsérült.

Béketárgyalások: beletört a bicska Donbászba, újra neki kell futni – nehéz ez, sóhajtozik mindenki

Genfben két napon át zajlottak a béketárgyalások Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között, amerikai közvetítéssel. A felek szerint a megbeszélések intenzívek voltak, de eredmény helyett csak újabb fordulót jelentettek be.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.