Elsősorban az elszabadult energiaárak állítják olyan nehézségek elé a MÁV-ot, amelyet aligha tud leküzdeni.

Fotó: MÁV, Facebook

Kilőttek a MÁV kiadásai 

Bár a társaság már a tavalyi tervezés során kalkulált az áram- és üzemanyagköltségei növekedésével, a tényadatok minden korábbi prognózisnál drasztikusabb emelkedést mutatnak. Az úgynevezett egyéb célú villamos energia valós egységára már februárban közel kétszeresen haladta meg a tervezett értéket, a helyzet pedig tovább romolhat az év végéig. A VG úgy tudja, hogy a személyszállító leányvállalat, a MÁV-Start első féléves tényleges energiaköltsége közel a négyszerese volt az egy évvel korábbinak. Igaz, ez nem meglepő annak fényében, hogy a többi vasútvállalat – amelyek éppen a MÁV csoporttól vásárolják a vontatási energiát – néhány képviselője éppen a VG érdeklődésére számolt be arról, mekkora terhet jelent számukra is a villamos energia drágulása.

 

A takarékoskodás ellenére is kell a segítség

A vasúttársaság gondjait tetézik a járványhelyzet mérséklődő, de mindmáig érezhető hatásai a bevételekben és a védekezési ráfordításokban, vagy az elhúzódó háború miatt gyarapodó kamatterhek is. Bár jelentős megtakarítást ért el egyes fejlesztései és beruházásai visszafogásával, átütemezésével, működési költségei ésszerűsítésével, de ezek az intézkedések sem ellensúlyozhatják az energiaár-robbanást. A csak a rendelkezésére álló forrásokra támaszkodva – információink szerint – akár már az ősz elején finanszírozhatatlanná válhat a vasúttársaság működése. A cégcsoport a szakminisztérium közbenjárását kéri az idén és jövőre összesen akár kétszázmilliárd forintnyi többletforrás előteremtéséhez. További bizonytalanságot hoz a rendszerbe a mozdonyvezetők sztrájkkezdeményezése, a szakszervezet a munkabeszüntetéssel a tavalyi hatásait ellentételező béremelést próbál kikényszeríteni.

Tavaly még nyereséges volt a MÁV Zrt. és három nagy leányvállalata is. Korábbi cikkünk szerint a csoport akkor még kezelte a koronavírus-járvány és az üzleti környezet okozta nehézségeket, de 2021-ben is jócskán támaszkodott az állami segítségre.