BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A MÁV látványos kedvezményt kínál a magyar vasútnak

Ingyen vehetik igénybe a hazai tehervonatok a magyarországi alapvető pályavasút-szolgáltatásokat adott szállítási teljesítmény felett – hangzott el a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület által szervezett V-Híd Magyar Vasút konferencián. A pályadíjkedvezmény célja, hogy e társaságok együttes szállítási teljesítménye növekedjen. A magyar vasút tavalyi teljesítménye 46 millió tonna volt.

Ideje megfordítani a hazai vasúti áruszállítás teljesítményének csökkenését. Ez persze nem kizárólag a vasútvállalatokon múlik, hiszen, ha csökken az árualap, csökken a teljesítményük is, mindazonáltal a magas pályadíj nehezíti a munkájukat. Most viszont készül számukra egy érdemi ösztönző.

pályadíj
Megúszható a pályadíj egy része / Fotó: Róka László

Megúszható a pályadíj egy része

A MÁV ugyanis előkészített egy javaslatot, amely szerint a társaság a tervezett fuvarozott mennyiségen felüli szállításért térítés nélkül kínálja pályavasúti alapszolgáltatását - jelentette be a MÁV Zrt. pályavasúti szolgáltatásainak igazgatója, Urvald Krisztián a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület által szervezett konferencián. Az alap-pályahasználati díj három fő összetevőből áll, ezek a 

  • menetvonal-biztosítás,
  • a kilométer-alapú pályahasználati díj,
  • és a felsővezetékhez való hozzáférés.
    Nem vonatkozik tehát az ingyenesség a járulékos szolgáltatásokra. Ilyen például az állomás használata, a távközlési szolgáltatás és karbantartás igénybe vétele. A kedvezményről a társaság a teljesítésekre vonatkozó havonkénti adatszolgáltatás alapján dönt. A változás a tervek szerint már a következő menetrendi időszakban bekerül a társaság hálózati üzletszabályzatába.
    A hazai vasúti pályákat 56–58 vasúttársaság használja. A magyarországi síneken szállított áru tömege 2021 óta folyamatosan esik, és lejtőn maradt az idei első fél évben is. A tavalyi tétel mintegy 46 millió tonna volt, az intézkedés révén a mennyiség remélhetőleg fog.

Új alapokra kerül a pályavasúti szolgáltatás

A társaság az idén hozzálátott a pályavasúti szolgáltatások új alapokra helyezésére, ennek érdekében a költséghatékonyság jegyében felülvizsgálja tevékenységét. Sorra veszi például, hogy

  • van-e kihasználatlan infrastruktúrája,
  • ha van, hol és mekkora,
  • mennyire van kihasználva a tolatószemélyzet,
  • mekkora az igény a tolatószolgáltatásra,
  • milyen új szolgáltatást kell kínálni, és hol,
  • megfelelő-e a meglévő szolgáltatások tartalma, minősége, hol lehet rajta javítani.

Mindehhez adatelemzést vesz igénybe a társaság. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.