Pető István Franciaországban felépített egy életművet, külföldön is több galériával dolgozott együtt, és tavaly év végétől Budapesten is elérhetők a munkái. A Pető Art Lakásgalériában folyamatosan látható az olajképeiből egy komoly válogatás, és a hazai gyűjtők számára különböző eseményeket is rendeznek az életmű mélyebb megismertetése és kontextusba helyezése céljából.

Fotó: a MissionArt és a PetőArt jóvoltából
Pető István festő- és grafikusművész 1955-ben született Mezőkövesden. Művészeti tanulmányait először Lenkey Zoltán és Máger Ágnes műtermeiben, majd a budapesti Iparművészeti Főiskolán kezdte, később pedig a párizsi École des Beaux-Arts-on folytatta. 1984-ben költözött Párizsba, 40 éve Saint-Denis-ben lévő műtermében él és alkot. 1987 óta a Maison des Artistes tagja. Hosszú időn keresztül oktatta különböző franciaországi intézményekben a grafikatechnikai eljárásokat. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt Franciaországban, Magyarországon és a világ más tájain. Művei kiemelkedő magán- és közgyűjteményekben is megtalálhatók.

A tanulmányait Budapesten végző, de 1984 óta Párizsban élő művészre nemcsak a francia közeg hatott, hanem utazásai is. 

Élete során Indiában, Indonéziában, Vietnámban, Madagaszkáron töltött hosszabb időt, ami inspirálta és művészetén is nyomot hagyott.

Munkáiban, legyen az grafika vagy festészet, visszatérő elem a vonalak érzékenységének kérdése és a folyóírásra hasonlító pszeudoszövegek.

Fotó: a MissionArt és a PetőArt jóvoltából

A március 22-én kezdődő bemutató és a grafikai válogatás aukciója a Kettős Mozzanat címet kapta. 

A képek Pető izgalmas grafikai gondolkodásmódját mutatják be. A kiállítás a klasszikus grafikatechnikai eljárásokat (rézkarc, rézmetszet, akvatinta, litográfia, foltmaratás, hidegtű) ötvözi a fotóalapú sokszorosított grafikával, illetve egyedi eljárásokkal (monotípia, festői megoldások, színes applikációk). Grafikáinak kompozicionális megoldásai érzékenyen rezonálnak a festészetét is jellemző felfogásra: organikus eredetű, de szubjektívan átírt struktúrává szerveződő motívumrendszere alapvetően két különböző felületre osztott képtérben indít párbeszédet. Pető kifejezetten kerüli a narratív történetmesélést. Meditatív-filozofikus szemléletű, az elmélyült szemlélést megcélzó grafikái a sűrű, feszültséggel teli sötét felületek és az üres fehér papíron kibomló grafikai gesztus diskurzusára építenek: a tömörség és az üresség, a világ érzékelhető jelenségei és az ezekre adott érzelmi válaszok, az aktív és a passzív, a feszültség és a könnyedség áll egymással szemben. Miközben ezek az ellentétek egymás nélkül nem is létezhetnének. 

Néhány festményét is bemutatják a MissionArt galériában, a grafikák és festmények közti kapcsolódásokat megvillantva. 

Fotó: a MissionArt és a PetőArt jóvoltából

A Párizsban élő és dolgozó képzőművészek itthoni bemutatkozása lehetőséget nyújt a műgyűjtőknek arra, hogy hazai kollekcióikat kiegészítsék a nemzetközi közegben megszületett munkákkal. Befektetési szempontból pedig már egy nagyobb piacon megméretett és beállt árszintet elérő munkákat venni biztonságosabb lépés lehet, mint a feltörekvő művészek anyagából válogatni. Pető válogatott grafikáihoz elérhető árakon lehet most hozzájutni a Mission Art április 2-ig látogatható kiállításán. 

A grafika alulértékelt a hazai gyűjtők körében, noha belépési pontnak is alkalmas, és éppen amiatt, mert sok tartalék van még benne, befektetésként is értékelhető.