Nemzetközi gazdaság

Akár egy évig is húzódhat még a csiphiány

Elhúzódó csiphiányra kell számítani, bár most a gyártás helyett az összeszerelés és a tesztelés lehet a félvezetők kínálatának szűk keresztmetszete. Leghamarabb 2022 második negyedévében stabilizálódhat az ellátás.

A félvezetők globális hiánya és az ellátási láncok szakadozása következtében idén akár 7,1 millióval kevesebb autó készülhet el az IHS Markit csütörtökön közzétett jelentése szerint. Az üzleti intelligenciával foglalkozó vállalat így 2021-re 80,78 millió gépjármű elkészültével számol, ami ugyan meghaladja a járvány sújtotta 2020-as értéket 8,3 százalékkal, ám jelentősen elmarad a 2017-ben és 2018-ban elért 97 milliós csúcsoktól.

Fotó: RONNY HARTMANN  / AFP

Az autóipar és a csipellátás a vállalat szerint leghamarabb 2022 második negyedévére stabilizálódhat. A jelentés szerint az év első felében a csipek gyártása okozta a kapacitások szűkösségét, míg a második félévben azok összeszerelése és tesztelése kerülhet veszélybe, különös tekintettel arra, hogy ezek a folyamatok elsősorban Kínában, Dél-Koreában, Japánban, Szingapúrban, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Thaiföldön, Vietnámban és Malajziában zajlanak és ezen országok közül számos helyen alacsony az átoltottság mértéke és a koronavírus-járvány újabbnál újabb hullámai lezárásokra kényszeríthetik őket.

Az IHS Markit számításai szerint az első negyedévben 1,44 millió, a második negyedévben pedig 2,6 millió autó nem készült el a félvezetők hiánya miatt, míg a harmadik negyedévben 1,8 és 2,1 millió között lehet a felesleges kapacitás. A vállalat szerint a problémák a negyedik negyedévre is fennmaradhatnak, sőt azok a következő év elejét is érinthetik. Mindezek összesen 6,3 és 7,1 millió közötti mennyiségű autó elkészültét akadályozhatják meg 2021 során. Az összefoglaló szerint 2022 második negyedévében stabilizálódhat leghamarabb a kínálat, azonban valódi fellendülésre csak az év második felében van esély.

A jelentés kiemeli, hogy az Infineon és az Intel arra figyelmeztetett, hogy akár teljes 2022-es évet is érintheti a félvezetők hiánya.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy az IHS Markit június végén még arra számított, hogy a csiphiány az idei év végére stabilizálódhat, és 2022 elején indulhat meg a fellendülés, ezek az időpontok szűk két hónap alatt fél évet csúsztak a cég elemzői szerint.

A jelentés ráadásul nem számol a Toyota által bejelentett szeptemberi termeléscsökkentéssel. A japán autógyártó ugyan nagyobb készleteket halmozott fel félvezetőkből, mint versenytársai, ezért termelésének csökkentését csak a General Motors, a Ford, a Nissan, a Daimler, a BMW és a Renault után volt kénytelen bejelenteni. A Volkswagen csütörtökön szintén arra figyelmeztetett, hogy termelése visszafogására kényszerülhet – írja a BBC.

A csiphiány Magyarországot is érinti, hiszen a Mercedes kecskeméti gyára is ennek következtében állt le három hétre, amit aztán még egy héttel meghosszabbítottak, illetve június elején az Audi Hungáriánál szünetelt a termelés.

csiphiány autóipar IHS Markit ellátási láncok
Kapcsolódó cikkek