Folytatódott a munkanélküli-segélyt kérők számának csökkenése az Egyesült Államokban, így húsz hónapja most igényeltek a legkevesebben ilyen jellegű segítséget.

Az ország munkaügyi minisztériumának csütörtöki közlése szerint a szezonálisan kiigazított adatok szerint az első alkalommal munkanélküli-segélyt kérők száma 1000-rel, 268 ezerre esett a november 13-ával zárult héten, ami tavaly március 14. óta a legalacsonyabb szint. Azonban még ez is elmaradt az elemzői várakozásoktól, akik nagyobb csökkenést, 260 ezres számot vártak.

A változások trendje azonban megnyugtató lehet, hiszen már hetedik hete esik és a hatodik egymást követő héten állt 300 ezer alatt az új segélykérők száma. 

Elemzők a 250 ezer és 300 ezer közötti értéket tekintik egy egészséges munkaerőpiaccal összhangban álló mutatónak.

Fotó: FREDERIC J. BROWN / AFP

Az ideiglenes egyszeri hatások kiszűrése céljából használt négyhetes mozgóátlag 5,750-es csökkenést követően 272,750-re süllyedt, ami szintén március 14. óta a legalacsonyabb érték.

A tavalyi év során a március 14-vel végződő hét volt az utolsó, amikor még a megszokott módon működött a gazdaság, a koronavírus-járvány robbanásszerű terjedése miatt elrendelt szigorú korlátozások bevezetése előtt a munkanélküli-segélyt kérők száma 256 ezerre rúgott, a négyhetes mozgóátlag pedig 225,500-on állt.

A november 6-ával végződött héten a tartósan munkanélküli-segélyt kérők száma 129 ezerrel, 2 millió 80 ezerre csökkent, 

ami tavaly március 14. óta a legkisebb érték. 

Elemzők gyengébb adatra, 2,12 millióra számítottak.

A tartósan munkanélküli-segélyt kérők számát mérő négyhetes mozgóátlag kereken százezerrel, 2 157 250-re mérséklődött, ami tavaly március 21. óta a legalacsonyabb.

Több mint 3,18 millió ember részesült valamilyen típusú munkanélküliségi támogatásban az október 30-ával zárult héten, ez majdnem 619 ezerrel több az egy héttel korábbinál. Egy évvel ezelőtt több mint 20,8 millió, idén szeptember elején pedig még nagyjából 11 millió ember kapott további valamilyen támogatást.

A járvány kezdetén, márciusban és áprilisban több mint 22 millió ember vesztette el a munkáját az Egyesült Államokban, azóta 18 millió új munkahely jött létre, ebből 531 ezer a múlt hónapban.

A járványt követően azonban az amerikai érdekesen alakul, így szeptember végén 10,4 millió nyitott álláshelyet tartottak nyilván az Egyesült Államokban, míg a hivatalosan munkanélküliként bejegyzett emberek száma nagyjából 7,7 millió volt. Az országon mindemellett felmondási és sztrájkhullám is végigsöpör.

Sok vállalkozás, amely igyekszik lépést tartani az erős kereslettel, arra panaszkodik, hogy nem talál munkaerőt az üres álláshelyek betöltésére. 

A gyermekgondozási létesítmények hiánya, a koronavírus-fertőzéstől való félelmek, az előre hozott nyugdíjazások, pályamódosítások, a Covid hosszú távú hatása miatt munkaképtelenné válók számának emelkedése és a lakosság elöregedése ugyanis azt eredményezi, hogy egyre kevesebben akarnak visszatérni a munkaerőpiacra.

Az amerikai gazdaság előtt álló pozitív kilátásokat erősítette a szintén csütörtökön érkező adat az ország jegybankja, a Fed philadelphiai részlege irányából. A szervezet által készített, 

a feldolgozóipar teljesítményét tükröző mutató értéke ugyanis április óta legmagasabb szintre, 39 pontra ugrott az októberi 23,8-ről. 

Elemzők jóval szerényebb növekedésre, 24 pontra számítottak.

Az indexen a nullánál kisebb érték a feldolgozóipar csökkenését, a nagyobb annak bővülését jelzi. Az új megrendelésekre vonatkozó alindex 17 ponttal, 47,4-re erősödött, a kiszállításoké pedig 2 ponttal, 32,1-re emelkedett. A következő hat hónapra vonatkozó várakozások mutatója 4 ponttal, 28,5-re nőtt.

Ugyanakkor az inflációs nyomás is magas maradt, 

amit a ráfordítási árak alakulását jelző részmutató 10 pontos emelkedése is jelez. Ez az alindex így elérte a 80 pontot, ami alig marad el a júniusi, 42 éves csúcsnak számító 80,7-től. Az értékesítési árak változását tükröző mutató értéke 12 ponttal, 62,9-re emelkedett, 1974 júniusa óta a legmagasabb volt.

Elemzők szerint a Fed philadelphiai körzetének feldolgozóipari aktivitásról közölt adata általában az országos trendet tükrözi. Az amerikai gazdaság teljesítményének nagyjából közel 12 százalékát fedi le a feldolgozóipar.