BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megéri jól fizetni a dolgozóknak

A munkaerőhiány rávilágít arra, hogy megéri értékelni a munkásokat, mert azok nem mindig cserélhetőek gyorsan.

A munkaerőhiány világszerte egyre inkább foglalkoztatja a munkáltatókat és komoly problémákat okoz számos cég számára. Ebben a helyzetben különösen nagy előnyre tehetnek szert azok a cégek, melyek megbecsülik dolgozóikat. Mindezt kiválóan illusztrálja a Bloomberg írása, mely két versenytársat – az UPS-t és a FedEx-et – hasonlít össze.

Noha mind a két cég a csomagkiszállítás területén foglalatoskodik, mely iparág a koronavírus-járvány hatására jelentős bővülésnek örülhetett, a két cég eredményei egészen másként alakultak, ami aláhúzza a két vállalat munkásokkal kapcsolatos gyakorlatának különbségeit. 

Míg az UPS szakszervezeti dolgozói az iparág legjobban fizetettjei, a FedEx üzleti modellje egészen más.

A cég ugyanis két párhuzamos kiszállítási hálózatot üzemeltet: az egyiket a cég alkalmazottjai végzik és az egynapos, sokszor légi utat is igénylő szállításokkal foglalkozik, míg a másik, földi kiszállításokkal foglalkozó hálózat, ahol alvállalkozók kézbesítik ki a csomagokat és inkább csak az utolsó kilométeres szállításokkal foglalkozik.

Fotó: Shutterstock

A modellt a cég alapítója, Fred Smith dolgozta ki, és elméletileg előnyt kellene biztosítani a cég számára, hiszen számos változó költség a járművek karbantartásától az új sofőrök toborzásáig az alvállalkozókra hárul. Ennek ellenére míg a legutóbbi negyedévben 

az UPS felülteljesítette a befektetői várakozásokat és nyereségének növekedését várja, addig a FedEx a munkaerőhiány miatt 450 millió dollár extra költséggel szembesült és a közeljövőben tovább csökkenhet a profitja is. 

A stabil munkaerőnek köszönhetően az UPS csomagjainak 95 százaléka érkezett meg rendeltetési helyére időben, míg a FedEx esetében ez csak 85 százalék.

Noha az alvállalkozókra alapozó FedEx modell gyors növekedést tett lehetővé, hiszen a társaság újabb régióban történő megjelenéséhez nem volt szükséges jármű flottát vásárolni, a járványt követő munkaerő hiány sokkal érzékenyebben érintette a céget, akárcsak az Amazont

Ezen szakszervezetektől mentes cégek, melyek versenytársaiknál rosszabbul fizetnek most a béreik emelése ellenére sem találnak dolgozókat. 

A  FedEx csomagválogató létesítményeiben az átlagos bérek 16 százalékot nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest.

Az év utolsó negyedévével kapcsolatos várakozások terén is eltér egymástól a két vállalat. Míg a FedEx működési profitja 7,5 százalékról 6,8 százalékra eshet, addig az UPS-nél ugyanez 8,8 százalékról 9,9 százalékra nőhet.

Ráadásul 

a különbségek már a járványt megelőzően is léteztek, 

így az utolsó teljes üzleti év során mind a két cég 84 milliárdos forgalmat ért el, ám a sofőreinek közel kétszeres bért fizető UPS működési nyeresége 7,7 milliárd dollár volt, míg a FedEX-é csak 5,9 milliárd dollár.

A FedEx az alvállalkozókra alapozva ki tudta zárni, hogy megjelenjenek a szakszervezetek a cégnél, azonban mivel igyekszik ezen cégeket is kicsinek megőrizni, hogy ne függjön túlságosan tőlük, ezen cégek emelkedő költségeit a FedEx is megérezte. Ráadásul a kis cégek számára felszereléseik fenntartása drágább mint a hasonló eszközöket mérete miatt diszkontáron megvásárló UPS esetében.

Az alvállalkozók számára folyamatos probléma a munkások fluktuációja, a sofőrök 30 és 60 százaléka cserélődik náluk évente, míg az UPS a csomagválogató munkások számára is ösztönzőket kínál arra, hogy később sofőrként dolgozzanak a cégnél. Mindez egy stabil munkaerő állományhoz vezet.

A munkaerőhiány további problémákkal is jár, így például a FedEx portlandi központja csak a szükséges létszám 65 százalékával rendelkezik, ami miatt a cég kénytelen számos csomagot más központok felé irányítani, ami viszont tovább növeli a költségeket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.