BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A háború ára: egymilliárd eurót bukott a Renault az orosz kivonulással

A francia autógyártó óriási veszteségről számolt be az első félév végén.

Irtózatos összeget, több mint 1,357 milliárd eurós veszteségről számolt be az első félévre vonatkozóan a Renault francia autógyártó. A vállalat veszteségeinek jelentős részét elsősorban az oroszországi gyárainak leállítása és az ottani piacról való kivonulás okozta – írja a CNBC.  

Fotó: AFP

A Renault tavasszal jelentette be, hogy az Ukrajna ellen indított háború miatt nem maradnak tovább Oroszországban, de közben nyitva is hagyták maguknak a kiskaput a visszatérésre. Az Avtovazban való részesedésüket akkor jelképes összegért adták el. 

Ennek ellenére még bizakodhat a vállalat, mert világszerte egy új, és úgy tűnik sikeres stratégiával álltak elő: kevesebb, de a gyártó számára jobban megtérülő autót értékesítenek. 

Márpedig elkél a jó hír a háború és az ellátási láncok szakadozása miatt kialakult hiány és az elszálló árak miatt. A csiphiány ellenére pedig jelentős erőfeszítéseket tettek az elektromos autók gyártása felé. 

Hamarosan megérkezik a Renault teljesen elektromos modellje

A Renault Európában benne van a top ötben az elektromos járművek esetében, 8,2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, és eddig több mint 400 ezer elektromos járművet értékesített.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.