A szokásosnál hosszabb várakozási időre, fennakadásokra figyelmeztette a Nagy-Britanniába készülő utazókat szerdán a brit kormány az útlevél-ellenőrzők karácsonyra és újévre tervezett sztrájksorozata miatt. A sztrájkok a Londontól északra, illetve északkeletre fekvő Luton és Stansted repülőteret – amelyekre a Magyarországról beutazók többsége érkezik – nem érintik. Sztrájkok lesznek viszont London két másik nagy nemzetközi repülőterén, Heathrow-n és Gatwicken, amelyekre szintén közlekednek járatok Magyarországról.

London,,Uk,-,March,14,,2017:,Air,Travelers,Queue,At
Fotó: 1000 Words

A londoni belügyminisztérium által szerda este kiadott felhívás szerint a hatóságok több előkészületet tesznek a sztrájknapokon várható problémák kiküszöbölésére: a kormány katonákat, köztisztviselőket és más területeken dolgozó, önkéntesen jelentkező kormányalkalmazottakat képez ki a határrendészeti feladatok ellátására.

A felhívás szerint ugyanakkor a brit kormány ezzel együtt is kéri, hogy a Nagy-Britanniába készülők ellenőrizzék a légitársaságuknál, az utazási irodájuknál vagy a túraszervezőiknél a járataik indulását. A brit határőrizeti szolgálat (UK Border Force) alkalmazottainak többnapos, az egész karácsonyi és újévi időszakot érintő sztrájkját két hete jelentette be szakszervezetük (PCS). A szolgálat látja el az útlevél-ellenőrzési feladatokat is a határátlépő pontokon.

Káoszhoz vezethet a brit sztrájkhullám – Figyelmeztetést adott ki a Wizz Air is

Nem enyhül a sztrájkhullám Nagy-Britanniában, a kormány ultimátumot kapott.

A tervek szerint a határrendészeti dolgozók a két legnagyobb londoni repülőtér, Heathrow és Gatwick összes terminálján, valamint Birmingham, Cardiff, Glasgow és Manchester repülőterén sztrájkolnak december 23-tól 26-ig, illetve 28-tól 31-ig. Ugyanezeken a napokon a dél-angliai Newhaven rendkívül forgalmas kompkikötőjének határőrizeti alkalmazottai is sztrájkolnak.

 

A szakszervezet azzal indokolta az akciót, hogy a kormány mindössze 2 százalékos béremelést ajánlott a szolgálat dolgozóinak, és ezt többszöri tárgyalás után sem volt hajlandó emelni. A PCS szakszervezet 10 százalékos emelést követel. 

 

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint októberben 11,1, novemberben 10,7 százalékos volt a tizenkét havi Nagy-Britanniában. Mark Serwotka, a szakszervezet főtitkára a sztrájkokat bejelentő  tájékoztatóján elmondta: ilyen inflációs körülmények között a határrendészeti dolgozók közül sokan étkezéseket kénytelenek kihagyni, vagy nem tudják fűteni az otthonukat. 

Késésekre, hosszabb várakozásra érdemes számítani

A brit belügyminisztérium szerdai felhívása szerint a sztrájkidőpontokban a beutazóknak késésekre, hosszabb várakozási időre, fennakadásokra kell felkészülniük az érintett beléptetőpontokon.

A tárca javasolja, hogy a beutazók a sztrájkok idején használják az elektronikus beléptető kapukat (eGates).

A tizenöt legnagyobb brit repülőtéren és nemzetközi pályaudvaron 270 ilyen berendezés működik. Ezeket a kapukat azok vehetik igénybe, akiknek biometrikus azonosítóval ellátott útlevelük van, betöltötték 12. életévüket – bár a 12–17 év közöttiek csak felnőttek kíséretében használhatják az e-kapukat –, és brit vagy EU-állampolgárok. Beléphetnek Nagy-Britanniába az e-kapukon keresztül az amerikai, a kanadai, az ausztrál, az új-zélandi, a japán, a szingapúri, a dél-koreai, a svájci, a norvég, a liechtensteini és az izlandi állampolgárok is.

Mentősök is sztrájkoltak

Sztrájkot kezdtek szerdán az angliai és a walesi mentőszolgálatok alkalmazottai, miután a kormány nem teljesítette a bérköveteléseiket. A sztrájk egyes térségekben már éjfélkor elkezdődött, de országosan kedd délre teljesedett ki, amikor a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szinte összes angliai és walesi ellátási körzetében beszüntették a munkát a mentők, helyszínektől függően 24, illetve 12 órára.

Thatcher óta nem sztrájkoltak ennyien Nagy-Britanniában

Másfél millió munkaóra esik ki decemberben, ennek a felét a postások sztrájkja okozza.