Megérkezett Kínába a BioNTech 11 500 adag Covid–19 elleni vakcinája, az első szállítmány az ott dolgozó mintegy 20 ezer német beoltásához elegendő. Az mRNS-alapú vakcinákat a német cégek és a nagykövetség dolgozói kaphatják meg. Ez az első külföldi szállítmány, amelyet az ázsiai ország a határain belülre engedett. Hasonló akciót más európai uniós országok is terveznek.

Vaccination Center Mainz
A Kínában tartózkodó németek lehetnek az elsők, akik az országban külföldi vakcinát vehetnek fel
Fotó: Sebastian Gollnow / AFP

A német kormány szóvivője elmondta, a kölcsönösség jegyében ők is megengedik, hogy a náluk tartózkodó kínaiak a kínai fejlesztésű, elölt vírust tartalmazó SinoVac-oltást kaphassák.

Kína új módszertannal számítja a Covid-eseteket, ezzel csökkentve a megfertőződések és vírus miatti halálozások számát. Hivatalos adatok szerint a pandémia eddigi három éve alatt 389 ezer fertőzést és 5241 halálesetet rögzítettek. Az esetszám hatalmasat ugrott, miután Kína változtatott az addigi zéró-Covid-politikáján. 

A brit Airfinity adatszolgáltató szakértői szerint a hivatalos adatok megbízhatatlanok lehetnek, a világ legnépesebb államában naponta milliós nagyságrendű új fertőzéssel és legalább ötezer halálesettel kell számolni.

Ezek többségét a fővárosban és a déli Guangdong tartományban rögzítik. Egyes számítások szerint a lazább járványügyi intézkedések következtében pedig akár kétmillióan meghalhatnak. A krematóriumok arról számoltak be, hogy megugrott az igény a szolgáltatásaikra.

A kínai egészségügyi ellátórendszert felkészületlenül érte a karanténintézkedések visszavonása: nincs elég ágy, vér, gyógyszer, de még kórház sem.

A 700 ezer fős Tongcsuan város szolgálatba hívta az elmúlt öt évben nyugdíjazott összes egészségügyi dolgozóját. Egy pekingi kórházba pedig négyszer annyi beteg érkezik mint máskor. A többségük idős, krónikus beteg, koronavírus-tünetekkel – írja a Reuters.

Egy sanghaji magánkórház szerint jövő hét végére a 25 milliós városi lakosság fele megfertőződhet. Az intézmény „tragikus harcra” és szomorú év végére készül. A Reuters beszámolója szerint a kínai jelentős részét város csütörtökön majdnem olyan kihalt volt, mint az év közepén elrendelt szigorú lezárások idején. Több üzlet kénytelen volt ideiglenes bezárni, mert minden dolgozójuk megbetegedett.

Kína több városában még mindig kihaltak az utcák, de most nem kényszerből, hanem mert sokan megbetegedettek vagy elővigyázatosságból otthon maradnak
Fotó: Jade Gao / AFP

Kormányzati adatok szerint a lakosság több mint 90 százaléka kapott oltást, azonban 60 százaléknál is kevesebben kérték az emlékeztető vakcinát – a 80 éven felüliek körében alig 42 százalék. 

Az Egészségügyi Világszervezet aggodalommal figyeli a helyzetet, és azt tanácsolja a kormánynak, hogy a rizikócsoportba tartozókat mihamarabb oltsák be. Kilenc kínai fejlesztésű Covid-vakcina áll rendelkezésre.

A megfázás elleni gyógyszerekből nem csak Kínában alakult ki hiány. A járvány és az Egyesült Államok ellen vívott kereskedelmi háború egyik tanulsága Kína számára az, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a belső piacára.
Az ázsiai ország várhatóan januárban oldja fel a külföldi beutazók kötelező karanténját.