Jó és rossz időkben egyaránt stabil bevétellel kecsegtet a zeneipar új modellje, az előfizetéseken alapuló streaming. Nem csoda, hogy egyre több ágazaton kívüli befektető is bevásárol a szegmensbe.
A szektorban az elmúlt időszakban olyan megabizniszek születtek, mint amikor az Universal 400 millió dollárért megvásárolta Bob Dylan katalógusát, vagy amikor a Sony 550 milliót fizettett Bruce Springsteen dalaiért. A MarketWatchnak nyilatkozó zeneipari jogászok szerint a közeljövőben – az és a pénzügyi bizonytalanságok ellenére – további nagy összegű tranzakciók vannak előkészületben a szektorban.
Az iparági nagyágyúk, mint a Warner vagy a Sony mellett a kockázatitőke-alapok is aktívan beszálltak a bizniszbe.
Már megéri kisebb portfóliókat is venni, nem csak gigasztárok teljes katalógusait.
Így például a Blackstone érdekeltségi körébe tartozó Hipgnosis több mint 100 millió dollárt fizetett Justin Timberlake 200 olyan daláért, amelyeket társszerzőként jegyzett. Egy másik iparági nagyágyú, a KKR, amely melegen érdeklődik a Pink Floyd teljes katalógusa iránt, 200 millió dollárt adott a Magyarországon nem annyira ismert énekes, producer és dalszerző, Ryan Tedder 2015 után írt dalainak jogaiért. Az idei évben, amikor az intézményi befektetők sorra vágták vissza a kockázatitőke-alapokba áramoltatott pénzeiket, a kifejezetten a zeneiparba fektető alapokba hatalmas tőkeáramlás indult meg.
Az idén a hat legnagyobb alap 1,52 milliárd dollár tőkebefektetésre kapott ígéretet a tavaly összesen megvalósult 545 millió dollár után
– áll a Preqin adatszolgáltató összesítésében.
Az Egyesült Államokban a hanghordozók utáni bevétel az első fél évben 9 százalékkal, 7,7 milliárd dollárra emelkedett – az amerikai ágazati szövetség összesítése szerint. A különböző platformokon a zenei előfizetők száma az USA-ban 90 millióra nőtt, az árbevétel 10 százalékkal, 5 milliárd dollárra szaladt fel.
Az elmúlt évtizedben a zeneiparban a streaming egyre nagyobb térhódítása volt megfigyelhető. A szektor lényegében felült a mozgóképes streamingszolgáltatók (Netflix, Disney, Amazon, Paramount Global, Apple-iTune, Warner, Discovery) által keltett jókora hullám tetejére.
Elemzői előrejelzések szerint a Warner Music Group nettó nyeresége jövőre 506 millió, egy évvel később – 26 százalékos növekedés után – 636 millió, majd további csaknem 20 százalék emelkedéssel 2025-ben 758 millió dollárra nőhet. A zeneipar hirtelen elkezdett relatíve olcsóvá válni, hiszen a megemelkedett kamatszintek megdrágították a hiteleket, így csökkent a kereslet. A valódi profik azonban pont ezt használják ki a vásárlásra.
Úgy látjuk, hogy az árak nagyjából 30 százalékkal estek, de továbbra is van kereslet. Nincs olyan nap, hogy valaki ne telefonálna, hogy érdekelné valamelyik általunk képviselt művész katalógusa. Forró a piac
– mondta Heidy Vaquerano, a Fox Rothschild LLP partnere.
A mindent vivő, nagy bizniszek száma ugyan valószínűleg csökken, de ez tipikusan olyan szektor, amelyben megéri az apróért is lehajolni. Soha nem lehet tudni, hogy egy egyszámos előadó dalának feldolgozása mikor robban be a slágerlistára, vagy mikor használják fel valamelyik filmben vagy sorozatban.
Ahogy nő a piac, úgy szofisztikálódik is – egyre több jogdíjfajta jelenik meg.
Egy-két évvel ezelőtt egy előadó egyszerűen eladta a kiadói jogokat. Mára az adásvétel tárgya lehet a mesterszalagok joga, az előadói jogok, de ezekről leválasztva akár a merchandising jogok is. A technológia szintén bővíti a termékkört: az (non-fungible tokens) lehetővé teszi a képek, hangfájlok nyomon követését, s az egyelőre igencsak gyerekcipőben járó metaverzum is kínál némi esélyt a zeneipari terjeszkedésre.
Vaquerano szerint nincs kialakult szabvány az ágazatban, minden előadó más más értékekkel rendelkezik, amelyekből más potenciális eladói stratégiát lehet kidolgozni. Gyakran előfordul az is, hogy az adott művész ragaszkodik valamilyen jogához, így az értelemszerűen kikerül a pakliból. A zenészek maguk is rájöttek, hogy mekkora pénz van műveik jogdíjaiban, így egyre többet foglalkoznak a lehetséges variációkkal. A streaming térhódítása előtt az előadók számára nem túl sok lehetőség kínálkozott: igyekeztek minél jobb kondíciókat kiharcolni valamelyik nagyobb zeneműkiadónál. Ebben az időszakban a szektor nagyhalai egyáltalán nem foglalkoztak az előfizetéses bevételekkel, a CD-eladások vittek mindent. Ma a bevételek 80 százalékát az előfizetéses konstrukciók adják.
Emlékszem, amikor a konferenciák panelbeszélgetéseiben a zeneipar jövője került szóba. A streaming egy lehetséges továbblépésnek tűnt, de igazából senkit nem hozott izgalomba. Teljesen szembemegy mindazzal, amit a zeneipar csinált az elmúlt 50 évben
– kommentálta a helyzetet egy ágazati bennfentes.
