A McDonald’s-ot átnevezték, a H&M és a Zara kirakatai üresek, a hidegháború érzése ott ül a mindennapokon, de az orosz gazdaság nem omlott össze az Oroszországra kivetett nyugati szankcióktól – erről írt cikket az egyik legbefolyásosabb nyugati újság, a Politico.
Ukrajna legszenvedélyesebb támogatói, köztük például Litvánia mégis azt szeretnék, ha a nyugati tömb egyre keményebb intézkedésekkel venné célba Moszkvát. „Az orosz költségvetési hiány növekszik, az olajból és gázból származó bevételek megfeleződtek, alkatrészeket nehéz találni, a McPutyin-burgerek borzalmasak” – idézi a Politico Gabrielius Landsbergis litván külügyminisztert. Csakhogy Michael McFaul, a Stanford Egyetem professzora erősen árnyalja a képet.
Talán nyilvánvaló, de azért kimondom: a szankciók célja, hogy a háború befejeződjön. Csakhogy a háború nem ért véget. Ez pedig azt jelenti, hogy a szankciók nem érték el a kitűzött célt.
A lap megjegyzi, hogy az európai szankciós politika kidolgozásában részt vevő uniós diplomaták és tisztviselők többsége azt állítja, hogy reálisan nézve a korlátozások bevezetésének soha nem az volt a mozgatórugója, hogy Oroszországot rávegyék az Ukrajnában harcoló csapatainak a visszavonására, hanem sokkal inkább az, hogy gyengítsék a Kreml háborús gépezetét a források visszavágásával.
Vágyálom
Ha ez így is van, az orosz gazdaság nem omlott össze a kereskedelmi csatornák befagyasztásával, hiába szóltak erről az előrejelzések. Az orosz központi bank időben avatkozott be, az energiaexportból megmaradtak a bevételek, ráadásul az új piacok felé való nyitás is tompította az ütés erejét.
A Politico egy évvel a háború után felteszi a kérdést: vajon valóban megérte-e az összes erőfeszítés és gazdasági nehézség, amit Európa vállalt a szankciók alkalmazásával?
A befolyásos lap szerint az erről szóló vita igencsak aktuális, miután az EU az orosz invázió február 24-i évfordulója előtt már a szankciók tizedik csomagját tervezi életbe léptetni. „Sokszor tapasztalom, nagyon magasak az arra vonatkozó elvárások, hogy a szankciók rövid távon eredményt hoznak a katonai agresszió kapcsán” – ezt Maria Shagina, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének kutatója mondja.
Ám azok számára, akik azt várták, hogy a szankciók véget vetnek a háborúnak, mindez csak vágyálom maradt
– hangsúlyozta. Annak ellenére is, hogy kétségtelen, az Oroszország elleni gazdasági csapás első hulláma példátlan kiterjedésű és gyorsaságú volt: az EU közvetlenül az orosz támadást követően két kiterjedt szankciós csomagot hagyott jóvá, a harmadik egy héttel később következett. Az újabb és újabb intézkedések egymást követték, kifelé úgy tűnt, hogy „egy a tábor, egy a zászló”, azonban a zárt ajtók mögött bonyolultabb kép rajzolódott ki, ugyanis több uniós ország ellenállást fejtett ki olyan lépésekkel szemben, amelyek túlságosan ártanak a saját gazdaságuknak. Ezek között a leghangsúlyosabb az olaj és a gáz. Így szűk egy hónappal az orosz–ukrán háború kirobbanását követően az európai diplomaták már „szankciós fáradtságról” beszéltek.
Az orosz gazdaság még bővülhet is
Azonban az, hogy Európa végül nem vetett be teljes körű szankciókat, csupán az egyik válasz arra, hogy miért nem omlott össze egy év alatt sem az orosz gazdaság. Miközben az orosz a Világbank adatai szerint 2022-ben 4,5 százalékkal zsugorodott, az IMF szerint pedig csupán 2,2 százalékkal, az idénre vonatkozó prognózisok szerint 2023-ban ennél is kisebb károkat okoz majd a szankciós politika.
Sőt: az IMF szerint az orosz gazdaság ha csak szűken is, de 0,3 százalékkal még bővülhet is.
„Igaz, hogy rengeteg cég kivonult, és az beomlott, de az orosz GDP nem 15 százalékkal zuhant, mint ahogy jósolták” – összegzett Maria Demertzis, a Bruegel think thank munkatársa. Az orosz nem párolgott el, az energiatermékek brutális drágulása pedig lehetővé tette, hogy az Oroszországba irányuló pénzforgalom magas maradjon.
Nemcsak ez a nyugati logika bukott meg tehát, hanem az is, amely az orosz elit megtöréséről szólt. Ez a Politico szerint nagyjából abból indult ki, hogy ha majd az orosz oligarchák nem tudnak drága olasz bőröndöket vagy francia borokat vásárolni, akkor Putyin ellen fordulhatnak. Az EU eddig 1386 személyt szankcionált, nekik korlátozták az utazási lehetőségeiket és a vagyonukhoz való hozzáférést. Thomas Borer egykori svájci diplomata azonban rámutatott: túlzás volt abban bízni, hogy az egyének szankcionálása befolyásolhatja a háborút. Sok oligarcha pályája ugyanis Putyin jóindulatától függ, és ez nem fog megváltozni csak azért, mert a Nyugat szankciókat szabott ki rájuk.
Mit gondolnak az oroszok a Nyugatról?
Az is tévedésnek bizonyult, hogy a szankciók megváltoztatják majd az átlagoroszok gondolkodását. A független Levada Központ közvélemény-kutató intézet tavaly szeptemberben végzett felmérése azt mutatta, hogy
az oroszok többségét nem aggasztják a nyugati szankciók.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy miközben Brüsszel újabb szankciókat tervez Oroszországgal szemben, a nyugat-európai kormányokban egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy egyáltalán mennyi értelme van ennek a politikának. Lengyelország és a balti államok elkötelezettek az orosz szankciók mellett, szigorúbb és mélyebb kereskedelmi korlátozásokért küzdenek, de az uniós diplomaták közül többen azt vallják, hogy az időt és az erőfeszítéseket a már meglévő szankciók betartására kellene fordítani.
Szakértők ezt az álláspontot viszont szembesítik azzal, hogy Oroszország számára csak fokozatosan jelentkeznek majd a veszteségek. A nyugati termékek és szolgáltatások kiesésével ugyanis Moszkva azt kockáztatja, hogy egy újabb Iránná válik: vagyis egy nemzetközileg elszigetelt, egyre nagyobb gazdasági gondokkal küzdő állammá. Ehhez passzol Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a kommentárja, amely szerint „a szankció lassan ható méreg, kicsit olyan, mint az arzén”.
Késleltetett hatás: meddig bírja az orosz gazdaság a háborút?Elmaradt az összeomlás, de a lassú hanyatlás elkerülhetetlennek tűnik. Ráadásul a nyugati szankciók sokáig kesztyűs kézzel bántak a kulcsfontosságú ágazatokkal. |
