„Elértünk az általunk ismert világ végére” – írta Matthew Karnitschnig, a Politico című lap vezető európai tudósítója az ukrán háború első évfordulója előestéjén tartott müncheni biztonsági konferencia kapcsán. Az üzenet: akárhogy és akármikor végződik az ukrán–orosz konfliktus, egy radikálisan átalakuló, megosztott és veszélyes új világban kell élnünk.
Moszkva láthatóan véglegesen eltépi a Nyugathoz való tartozás egyre vékonyodó, még megmaradt szálait, és gigászi kompországként sodródik a Nyugattal ilyen-olyan okok miatt szemben álló táborhoz, elsősorban Pekinghez. Brüsszel (az EU) szakított Moszkvával, és nehéz a viszonya Pekinggel, kereskedelmi-energiaügyi problémái vannak Washingtonnal. Az Egyesült Államok gazdasági helyzete javulóban, a tavalyi utolsó negyedben – ellentétben a stagnáló EU-val – növekedést ért el csökkenő és energiaárak mellett. Viszont a fellángoló protekcionizmus szembefordítja a Nyugat szövetségeseit is egymással. (Kemi Badenoch, a frissen kinevezett brit kereskedelmi miniszter keményen nekiment Joe Bidennek és a személyéhez kötött IRA-törvény szította protekcionizmusának.)
A legrosszabb hidegháborús retorika
Más hangnemben, de az egész világban zajló, visszafordíthatatlan változásokról beszélt az Oroszországi Szövetségi Közgyűlés előtt Vlagyimir Putyin oroszországi elnök. Mint jelezte, Moszkva felfüggeszti részvételét az utolsó, a két katonai szuperhatalom stratégiai (nukleáris) fegyverkészletét korlátozó egyezményben, az Új START-ban, fokozza a katonai készültséget, új stratégiai támadórendszereket telepít, és felkészül a nukleáris fegyverekkel folytatott kísérletek felújítására – ha az USA meglépi ez utóbbit. Azaz a két katonai szuperhatalom viszonya visszatér az 1946-tól, Churchill fultoni beszédétől datálható első hidegháború legrosszabb korszakaihoz.
Peking feltűnően fokozta aktivitását az ukrán háborúval kapcsolatban, tárgyalásos alapú béketervvel rukkoltak elő, és megerősítették, hogy szolidárisak maradnak Oroszországgal. A szorosabb kapcsolatokat jelzi, hogy rebesgetik:
tavasszal Hszi Csin-ping kínai pártelnök Moszkvába látogat.
Kína letette a voksot: az ukrán válság megoldását csak a tárgyalóasztalnál kötött (kompromisszumos) megoldásokban látja. Cáfolta, hogy fegyvereket szállítana Oroszországnak. Amit, ha beigazolódna, a nyugat vörös vonalnak tekintene.
A Peking–Moszkva-tengely
Az Egyesült Államok – sokak szerint túlreagálva – lelőtte a Peking szerint előre nem látható meteorológiai okok miatt a területe fölé sodródott, állítása szerint katonai célú kínai léggömböket. Egyben visszamondta Antony Blinken külügyminiszter pekingi látogatását – amit egyes nyugati körökben hibának tartanak, mert megfosztotta Amerikát a lehetőségtől, hogy fékezze, esetleg megfordítsa a Peking–Moszkva-közeledést.
Ehhez egyébként Washingtonnak túl az Ukrajnával vállalt – és Biden elnök minapi kijevi útjával megerősített – szolidaritáson, komoly katonai, politikai és gazdasági érdekei fűződnének. Hiszen ott parázslik a Csendes-óceán nyugati részén a Tajvan–Dél-kínai-tenger szigetvilága, a válság, amely Peking és Washington közvetlen katonai összecsapásának veszélyét idézi fel. A kockázat óriási. Az amerikai és a kínai fegyveres erőket (légierőt, hadihajókat) ebben a térségben gyakran csak méterek választják el egymástól. Az erő-összpontosítás mértéke sem marad el az Ukrajna körül felállt oroszországi és NATO-kontingensekétől. A térségben az utóbbi egy évben megszaporodott kínai–orosz közös légi-, tengeri hadgyakorlatok egyik fontos célja az USA és régióbeli szövetségesei, mindenekelőtt Japán figyelmeztetése.
Megérték a szankciók?
Afrika, Latin-Amerika államainak többsége nem támogatja a Nyugat szankciós intézkedéseit, amelyeket Ukrajna megtámadása miatt alkalmaz Moszkvával szemben. Ebben nagy szerepe van annak, hogy Peking folyamatosan bővülő globális logisztikai-szállítási rendszere, az új selyemút (BRI) olyan befolyásolási és kereskedelmi-gazdasági előnyszerzési módokat kínál, amelyekkel szemben a nyugat érdemi ellentervet nem tud felhozni. Az ennek szánt 300 milliárd eurós Global Gateway programja elvben is csak tizedakkora, mint a 3 ezer milliárdos kínai BRI – és nagyrészt csak papíron létezik.
„Egy évvel az Ukrajna elleni oroszországi invázió megindítása után az európai kormányok megkérdőjelezik a Moszkvát sújtó szankciók hatékonyságát”
– írja a PoliticoPro hírlevél szerzőpárosa, feltéve a kérdést: ennek ismeretében megérte-e bevezetni a korlátozó csomagokat? Oroszország gazdasága tavaly, a szankciók évében 2,1 százalékkal zsugorodott – jelentette be február végén a moszkvai statisztikai hivatal, a Rosszstat. Ez lényegesen kevesebb, mint a 8-10 százalékos visszaesést prognosztizáló korábbi nyugati becslések. Az Eurostat szerint az EU gazdasága 2022 utolsó negyedében stagnált, az év végi infláció 10 százalék volt, ezen belül az energia ára év per év alapon 25,5 százalékkal száguldott.
Európa számára Ukrajna EU-tagsága, tagjelölti státusza kettős teher. Egyfelől a háborúval kapcsolatos összes kiadás részbeni finanszírozását, a majdani tagsággal járó, sok száz milliárd eurós költségek (helyreállítás, hitelnyújtás, fenntartási támogatás) viselését, másfelől a megdráguló energiával az EU-gazdaság, az ipar nemzetközi versenyképességének a tetemes romlását – mindenekelőtt az USA gazdaságával szemben.
