Óhatatlanul 2014, és a kijevi Majdan-tér, illetve Viktor Janukovics egykori oroszbarát ukrán elnök képe sejlik fel, amikor a mostani, csütörtök este véget ért tbiliszi eseményekről beszélünk. Ideológiai párhuzamot sem nehéz felfedezni a történések között. Kilenc évvel ezelőtt Kijev ikonikus terén azért robbantak ki zavargások, mert az oroszbarát ukrán elnök éppen aláírta az Ukrajna és az közötti társulási megállapodást semmissé nyilvánító dekrétumot, hogy szorosabbra fonja kapcsolatait Oroszországgal. A grúz fővárosban azért alakultak ki erőszakos összecsapások, mert a kormánypárt bejelentette, hogy felszámolja a civil csoportosulásokat, és a független médiát.
A mostani megmozdulások azonban csak első ránézésre értek célt: a kormány – miután sok tüntetőt börtönbe zártak –, ugyan visszavonta javaslatait, de nem mondott le szándékairól. A tüntetők aggodalma, miszerint folyamatosan gyengülnek a demokratikus szabadságjogok, minden bizonnyal megalapozott.
Az ország már saját nevével is valószínűsíthetően ki szeretné fejezni a szlávoktól való elszakadást. A
Grúzia elnevezés helyett az állam hivatalos képviselői arra törekednek, hogy a hivatalos kapcsolatok során a Georgia elnevezést használják ismét.
Érdekesség, hogy a 19. század legvégén megjelent Pallas nagy lexikonban és a 20. század elején megjelent Révai nagy lexikonban még a Georgia név alatt található csak szócikk, a Grúzia bejegyzésnél annyi áll: „Georgia orosz neve” – talán most már érhető, hogy az állami vezetők miért erőltetik a közvélemény számára kevésbé ismert megnevezést.
Veszélyes pillanat
A törékeny grúz demokrácia tehát – amely a közelmúltig az Egyesült Államok és Európa kevés térségi szövetségesei közé tartozott – nehéz pillanatban van, ugyanis a Bloomberg szerint Putyin elhatározta, hogy véget vet Georgia nyugati közeledésének. Még ma sem látjuk, hogy ez mit jelent Ukrajna estében, de annyit már tudunk, hogy egyelőre sok esély nem látszik a háború gyors befejezésére.
A mai helyzet iróniája, hogy Putyin Ukrajna-ellenes retorikája éppen akkor erősödött fel, amikor 2008-ban inváziót indított a magukat szeparatistáknak nevező csoportok által kikiáltott dél-oszétiai, és abház köztársaságok ellen. A háború központi eleme volt a grúzok ellen elkövetett brutális etnikai tisztogatás, végül
Putyin stratégiai győzelmet aratott, ugyanis erői most az ország mintegy 20 százalékát tartják ellenőrzésük alatt. Nem nehéz újabb párhuzamot találni a Krím 2014-es annektálásával, ami a donbászi behatolás előfutárának bizonyult, és 2014 és 2022 között folyamatos feszültséget okozott.
Az Egyesült Államok annyira nem figyel
Mindössze rövid időszakokra kap figyelmet a dél-kaukázusi régió az Egyesült Államoktól, de az európai befolyás is gyengül a térségben. Így tehát Putyin könnyűszerrel nyithat újabb frontot hibrid háborújában, és akár meg is szilárdíthatja hatalmát a régióban – emlékeztet a Bloomberg. Nem sokkal a grúziai invázió után lépett hivatalba Barack Obama, a frissen kinevezett amerikai elnök követelte az orosz visszavonulást, ám ezzel csak a bizonytalanság érzését táplálta a régióban, és nem volt ez másként utódja, Donlad Trump évei alatt sem.
Kicsi, de jelentős
Stratégiailag kiemelten fontos térség a Dél-Kaukázus. Európa, Ázsia, és a Közel-Kelet határolja, hidat képez a Fekete-, és a Kaszpi-tenger között, nem utolsósorban
a földgáz, és az olaj fontos tranzitútvonala. Az itteni erős demokráciák, akár az iszlám radikalizmus lehetőségeit is csökkenthetnék,
de a Nagy-Oroszország törekvéseknek is keresztbe tehetnének. Ugyanakkor most leginkább azok a véleményformáló emberek vannak bajban a térségben, akik az igezi demokratikus átmenet védőbástyái lehetnének.
Orosz minta
A Szovjetunió szétesése óta gyakoriak a tömeges tüntetések Grúziában. A mostani tüntetéshullám előtt a lakosság Ukrajnáért is az utcára vonult. A mostani tiltakozásokat azonban az váltotta ki, hogy – orosz mintára – a magát egyébként Európa-barátnak valló parlament olyan törvénytervezet elfogadására készült, amely „külföldi ügynökként” kezelte volna a 20 százalékban nagyobb arányban külföldről finanszírozott civil- és médiaszervezetek, amik működését miatt megtilthatták volna. Salome Zourabicsvili grúz elnök a jogszabály megvétózásával fenyegetőzött.
Megfigyelők szerint ez a kormányzati szándék mutatott rá először egyértelműen a kabinet valódi szimpátiájára, így ennek a nyugati politikusok szemében igazi vészharangnak kellene lennie.
Ugyan az európai integráció időnként megbicsaklott, de már az 1990-es évek elején hatalomra került Eduard Shevardnadze elnök a nyugatbarát irányvonalat fektette le, Mihail Szaakasvili 2004-es elnöksége alatt Grúzia szorosabbra fűzte a nyugati kapcsolatokat. Szaakasvilit azóta bebörtönözték, éhségsztrájkot folytat, állapota romlik az orvosai szerint. Az Egyesült Államokkal stratégiai partnerségi megállapodást kötött, 2014-ban pedig az EU-val partnerségi, társulási, szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá.
Oligarchák hatalma?
Míg a lakosság nyugatbarát, a kormányzó Grúz Álom nevű pártot egyre inkább Moszkva felé fordította annak milliárdos alapítója, Bidzina Ivanisvili. Az egykor mindössze egy évet a miniszterelnöki tisztségben töltő politikusnak ugyan hivatalosan nincs semmilyen tisztsége, ám sokak szerint valójában, informálisan ő irányítja az országot.
Összességében a két mostani tüntetés is arra utal, hogy a grúzoknak komoly igényük van a demokráciára, bebizonyosodott, hogy ezt harc nélkül nem lehet elfojtani, azonban a kormányzat orosz befolyásolása is megkérdőjelezhetetlen.
Azt jelen pillanatban nem lehet megmondani, hogy a feszültség következő állomása mi lesz, azonban annyit borítékolni lehet, hogy Putyin nem akar még egy Majdant, mert már az orosz vezető is látja, hogy egy tüntetéssorozat mibe torkollhat.
