Három év lezárás után 2023 első felében újjáéledt a kínai utazási kedv, elsősorban a holdújév miatt, amely a kül- és belföldi nyaralások számát is jelentősen megemelte – írta a Reuters.

Hong Kong Daily Life
Fotó: NurPhoto

A zéró-Covid-stratégia több évig tartó lezárása után Kínában a Nemzeti Bevándorlási Hivatal két hónap alatt jelentős növekedést mért az utazások számában. A korlátozások eltörlése után, január 8. és március 7. között

39,7 millió be- és kiutazást regisztráltak, amely több mint kétszer annyi, mint egy évvel korábban.

Miután az ország megnyitotta a határait, a kínai állampolgárok elözönlötték a repülőtereket, hogy meglátogassák családtajaikat és ismerőseiket, vagy elmenjenek egy régóta tervezett nyaralásra. Ezzel egy időben, január végén a kínai holdújév is jelentősen megemelte az utazások számát, és a világ minden tájáról érkeztek emberek az országban rendezett ünnepségekre.

Az országba be- és kilépők száma február 25-én csúcsosodott ki, amikor elérte az egymilliót – a bevándorlási hivatal szerint a repülőtereken 2020 óta nem mértek ekkora forgalmat.

A bevándorlók száma is megugrott – az adatok alapján március 7-ig 122 ezer vízumot és tartózkodási engedélyt adtak ki külföldiek számára, ami 33 százalékkal több, mint a lezárások feloldása előtt.

Bár a kínai gazdaság súlyos problémákkal küzd, a zéró-Covid-stratégia után a lakosság utazási kedve csillapíthatatlan, és bár a korábbi turisztikai számok még messze vannak, a belföldi utazások és a vendéglátás adatai elkezdtek visszatérni a járvány előtti állapotba – az viszont kérdés, hogy ez egy trend kezdete, vagy csak a holdújév és a korlátozások hirtelen feloldása okozta ezt a látványos ugrást.