Világszerte jókora aggodalmat keltett a piacokon a két amerikai bank és a svájci Credit Suisse csődje. Egyre többen kezdtek bankválságról és második 2008-ról beszélni. Bár a helyzet március 20-án este felé már csillapodni kezdett, ami látszott a bankpapírok árfolyamain is, azonban március 24-én pénteken egy újabb nagybank a Deutsche Bank részvényei kezdtek zuhanórepülésbe. A Növekedés.hu banki elemzők segítségével igyekezett összefoglalni, hogy mi zajlott le az elmúlt hetekben, lehetnek-e újabb bedőlő bankok, és van-e esély egy súlyosabb bankválság kialakulására.

Visszaköszön 2008 szelleme, vagy elkerüljük az újabb válságot?
Credit Suisse
A Credit Suisse és az amerikai bankok csődje után sokan már a 2008-as válság megismétlődésétől tartanak.
Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

Tény, hogy kihívásokkal teli időszakban vagyunk, akár a háború, az vagy a globális kamatkörnyezet szempontjából vizsgáljuk. Egy komoly lassulás és egy sokkal magasabb hozamkörnyezet figyelhető meg, és ez együttesen helyez nyomást a gazdaságra és a bankrendszerre.

Általánosan elmondható, hogy amikor a nagy jegybankok szigorítanak, annak rendre vannak áldozatai, ez alapján benne volt a pakliban, hogy lesznek feszültségek a bankrendszerben.

Ennek lettek meg az első áldozatai Tardos Gergely, az OTP Bank vezető elemzője szerint, és ezt láthatjuk az Egyesült Államokban és Svájcban bekövetkezett bankcsődök teremtette helyzettel kapcsolatban.

A szakértők ráadásul egyetértenek abban, hogy nem lenne meglepetés, ha lennének még olyan szereplők a nemzetközi bankpiacon, akik nem bírják majd a nyomást.

Párhuzamban 2008 és 2023?

A portál cikke kitért arra is, hogy a mostani eseményeket a 2008-as pénzügyi válsággal összehasonlítva, bár az érintett bankok csődje ezúttal is kedvezőtlen, és csökkenti a kockázatvállalási hajlandóságot, mivel még nincsen rendezetlen bankcsőd, nem kell elmélyülő válságra készülni.

Sokan a Lehman Brothers bedőléséhez kötik a 2008-as válságot, azonban a bank csődjét megelőzően is voltak komoly pénzügyi feszültségek a rendszerben, és a befektetői hangulat is erősen leromlott. A lavinát az indította el, amikor a Lehman Brothers teljesen rendezetlenül, kaotikus módon ment csődbe, és a bankközi piacon a Lehmant hitelezők és a betétesek váratlanul, nagymértékű hirtelen pénzügyi veszteséggel szembesültek.

Az elmúlt hetekben azonban azt láthattuk, hogy a Silicon Valley Bank betéteseit nagyon rövid idő alatt kárpótolták, a Credit Suisse-t pedig szervezett keretek között átvette a UBS. Bár a piac továbbra is rendkívül feszült, ezek nem robbantottak ki súlyos pénzügyi válságot.

Míg 2008-ban mindenki ölbe tett kézzel nézte végig, ahogy sorra mennek csődbe a bankok, és meglepetésként ért mindenkit, hogy a pénzintézetek között létezik egyfajta fertőzés, addig most azonnal reagáltak, a Fed és a svájci jegybank a problémák jelentkezésekor haladéktalanul beavatkozott

– foglalta össze az eseményeket Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője.

Hozzátette, hogy a szereplők biztosították a likviditást, és mindent azonnal megtettek annak érdekében, hogy ne súlyosbodjon a helyzet. Ehhez szerinte az is hozzájárult, hogy 2008–2009-hez képest sokat szigorodtak a különböző szabályozások, és önmagában a felügyeleti rendszer is.

A stratégiai nyugalom a bankpánik idején is kifizetődő

Még mindig korán van, és a dolgok gyorsan változhatnak, amikor pénzügyi feszültség van folyamatban, ezért ilyenkor érdemes kétszer is meggondolni, mielőtt átrendezzük a megtakarításainkat.